MUhelynapló - színházi szakírói műhely indul

2013 őszén a MU Színház és a Káva Kulturális Műhely szervezésében színházi szakírói műhely / tanfolyam indul Budapesten.

 

muszinhazA tanfolyam célja egy olyan – elsősorban nem értékelő, hanem elemző módon színházat látó – kritikusgeneráció képzése és elindítása, amely nem csak egyes előadásokra, aktualitásokra reflektál, hanem a színház és a kultúra területén képes nagyobb összefüggéseket is meglátni és láttatni. A kétéves iskola kiemelten koncentrál a független társulatok munkájára és a színházi nevelés területére, ugyanakkor a résztvevőknek elsősorban a kortárs tendenciák elemzésén, közös megvitatásán keresztül nyílik lehetőségük különböző írás- és szóbeli műfajok elsajátítására az interjútól az elemzésen s a színikritikán át a jelenet és szinopszis írásáig. A hallgatók nyílt viták, beszélgetések során betekintést nyerhetneka független társulatok és alkotók munkájába (akár egy-egy próbafolyamat követésére is lehetőség nyílik). A legjobb írások díjazottjai műveiket internetes portálokon, illetve folyóiratokban publikálhatják. 

A műhelymunka állandó vezetői: Tompa Andrea, Nánay István és Tasnádi István, mellettük vendégelőadóként a színházi elmélet és gyakorlat területén aktívan működő szakemberek tartanak foglalkozásokat (többek között Fuchs Lívia, Králl Csaba, Deme László, Bérczes László, Sztrókay András, Herczog Noémi). 

A képzés nem akkreditált, elvégzéséről oklevelet kapnak a résztvevők.

A tanfolyam díja: 95.000/évad (a tandíj a látogatandó előadások jegyárait nem tartalmazza).

Az oktatók döntése alapján a 2-4. félévben 1-1 fő ösztöndíjasként (térítésmentesen) vehet részt az oktatásban. Ezen túlmenően meghirdetünk még egy ösztöndíjas helyet egy vállaltan roma származású fiatalnak (a képzés teljes időszakára). 

Maximális létszám: 20 fő (a képzést min. 10 fő elfogadott jelentkezése esetén indítjuk)

Jelentkezési feltételek: 

  • 18-35 év közötti életkor;
  • 1-3 db. színházi tárgyú kritika, esszé, tanulmány (írásonként 5000-10000 karakter).

Cím: takacs.gabor@kavaszinhaz.hu (a beküldött anyagban kérjük pontosan jelölni az alapadatokat: név, életkor, elérhetőségek)


Beküldési határidő: 2013. június 30.

Döntés a felvételről, a hallgatók értesítése: 2013. augusztus 15-ig


A képzéssel, ill. a felvételivel kapcsolatban további információ kérhető Varga Zsófiától (zsofivarga1@gmail.com


süti beállítások módosítása