Júliusban indul a KET-Terminál

A Közép-Európa Táncszínház a Gangaray Dance Company szakmai együttműködésével idén is elindította a KET-Terminál programot. Újdonság, hogy ettől az évtől két külön kurzusra - középhaladó és haladó szintre – is lehetett jelentkezni.

Júliusban indul a KET-Terminál

 

A 2013. július 1-jén kezdődő 2 hónapos intenzív nyári képzés záróakkordja az augusztus 30-ai szakmai bemutató a Bethlen Téri Színházban és az augusztus 31-ei nyilvános előadás a Millenáris Teátrum szabadtéri színpadán.

A MU Terminálban 2005-ös indulása óta felkészített pályakezdő táncosok számos hazai társulat tagjaként állják meg helyüket, a KET tagjainak legnagyobb része is innen érkezett. A 2011-ben indult KET-Terminál program ilyen rövid idő alatt is sok eredménnyel büszkélkedhet, a résztvevők közül többen is sikereket tudhatnak maguk mögött, hiszen számos koreográfustól kaptak meghívást és vettek részt különböző társulatok produkcióiban itthon és külföldön egyaránt. A két hónapos intenzív tanfolyam záróakkordjaként egy olyan szakmai bemutatót szerveznek, ahova meghívást kapnak a hazai alkotók, koreográfusok, intézményvezetők és pedagógusok.

 

ket terminal

Fotó: Kővágó Nagy Imre


A tavaly elindított KET-Terminál Plusz programot - mely a KET-Terminál résztvevői közül a legjobbaknak ad lehetőséget, hogy ingyenesen látogathassák egy évadon keresztül a Táncszínház tréningjeit, és adott esetben részt vehessenek produkciókban is – idén is folytatják.

A KET-Terminál három mesterének három-három hét áll rendelkezésére, hogy a kiválasztott táncosokból a lehető legtöbbet hozzák ki.

A mesterekről:

Maday Tímea Kinga – Fülöp Viktor-ösztöndíjas táncművész-koreográfus, jelenleg a Gangaray Dance Company táncosa és koreográfusa.
2002-től tanult és dolgozott a P.A.R.T.S.-nál (Performing Arts Research and Training Studio), részt vett David Hernandez, Anne Teresa De Keersmaeker, a Rosas Company projektjeiben, tagja volt a Hofesh Shechter Dance Companynak és dolgozott a Cirque du Soleil 'Zaia' című előadásán is.

 

maday timea kinga

 

Hámor József – Harangozó Gyula és Imre Zoltán-díjas táncművész-koreográfus, 2004-ben megalapította saját együttesét, a Gangaray Dance Companyt, aminek mai napig a művészeti vezetője.
Pályája során megfordult többek között a Magyar Fesztivál Balettnél, tagja volt Frenák Pál Társulatának, 2005-ben pedig a meginduló MU terminálnak lett szakmai vezetője
Dolgozott többek között a Bozsik Yvette Társulattal, a Budapest Táncszínházzal, a Duda Éva Társulattal és a PR Evolution Dance Companyval.

 

hamor jozsef foto bege nora

 

Mádi László – a Közép-Európa Táncszínház szólistája. A Szemere Bertalan Művészeti Iskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházban szerzett gyakorlatot. Ezt követően a Budapest Kortárstánc Főiskola növendéke volt, majd részt vett a MU Terminál programjában 2009-ig. Az ott töltött év után rögtön a Közép-Európa Táncszínház társulatához szerződött. Vendégként dolgozott a Gergye Krisztián Társulatban és Gangaray Dance Companyban is.

 

madi laszlo foto bege noraMádi László, Fotók: Bege Nóra


A tanfolyam résztvevői májusi felvételi során kerültek kiválasztásra.

Középhaladó kurzus résztvevői: Bánházy Eszter, Bisztray Dóra, Fancsalszky Nóra, Illés Tímea, Liszkai Zsófia, Paulinyi Ádám, Péter Szilvia, Petrova Miroljuba, Prókai Ágnes, Puskás Bettina, Simor Ágnes, Somlai Anna, Sőreg Kinga.

Haladó kurzus résztvevői: Balla Eszter, Dávid Anna, Gacsó Tímea, Gál Noémi Andrea, Hársfai Noémi, Kaszás Lilla Laura, Kokomini Nemes Éva, Kovács Péter, Mikola Orsolya, Nagy Fruzsina, Sebek Judit, Sebők Cintia Vanessza, Szilágyi Katalin.


Közép-Európa Táncszínház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
Tel/Fax: 36/1/342-7163
E-mail: cedt@chello.hu
www.cedt.hu

 

süti beállítások módosítása