A FESZ nyílt levélben hívja vitára Balog Zoltánt

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön nem tudja, mit jelent a független színházak függetlensége" - áll a Független Előadók Szövetségének nyílt levelében, melyet Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez címeztek.

 

feszTisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!


Június 1-én a kormányzó Fidesz-KDNP mellett nyíltan elkötelezett Hír TV „P8” című műsorában Csermely Péter és Gajdics Ottó társaságában Ön az állami kultúrafinanszírozás kérdéséről, azon belül is kiemelten a független előadók helyzetéről diskurált.

Ön ebben a műsorban úgy nyilatkozott, hogy „ahol tudtuk, ott ezeket a szent teheneket” (értsd: a kritikus kortárs alkotókat) nem engedtük tovább” illetve egyetértését fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ezen alkotókat az adófizetők pénzéből támogatni nem kell, „nem is fogjuk”. Beszélgetőpartnerei tendenciózus állításaira reagálva pedig, miszerint „tartsák el magukat, ne menjenek ahhoz kuncsorogni, akit ezek után mindenféle eszközzel próbálnak elfoglalni, legyőzni, kirúgatni, akit lemondásra szólítanak fel; ne kérjenek többet”, úgy reagált, hogy 

„Egyetértek.”

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön nem tudja, mit jelent a független színházak függetlensége, és úgy értelmezi, hogy az államnak nem dolga a támogatásuk, holott ezek a szervezetek közfeladatot látnak el.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön úgy gondolja: akik bármilyen módon kritizálják a kormányzat döntéseit, azoknak nem jár az adófizetők pénze.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön szakminiszterként annyira nem ismeri a független színházak munkáját, hogy fogalma sincs, milyen produkciók, eredmények fűződnek a legismertebb alkotók nevéhez, és azt sugallja, hogy a támogatást a semmire kapták.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Ön a szakmai döntések ellenében, politikai szempontok alapján vétójoggal kíván élni a függetleneknek megítélt vagy a jövőben megítélendő támogatás tekintetében.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mindeközben a Színházművészeti Bizottság önkényesen és a szakmai kuratórium eredeti döntéseit felülírva, hátrányos megkülönböztetésben részesített számos kritikus és társadalmilag elkötelezett műhelyt és alkotóit, csökkentve a részükre eredetileg megítélt működési támogatásokat. Habár a törvény ezt a jogot a bizottságnak biztosítja, alkalmazása szakmailag és etikailag elfogadhatatlan.

Érthetetlennek tartjuk, hogy ehhez képest két héttel később Ön a bécsi Burgtheater intendánsával folytatott megbeszélésen már azt nyilatkozta, hogy ettől az évtől a független színházak rendben, az előzetes ütemterv szerint megkapják a nekik megítélt támogatást. 

Érthetetlennek tartjuk, hogy szakértője, Vidnyánszky Attila, aki szintén jelen volt ezen a megbeszélésen, azt nyilatkozta, hogy a független terület még soha nem kapott annyi támogatást, mint a jelenlegi kormányzat alatt.

Érthetetlennek tartjuk, hogy Ön ugyanezen a találkozón nem tudott számot adni egyes döntéseinek indokáról, mert vagy nem emlékezett rájuk, vagy nem volt megfelelően tájékozott. 

Mindezen ellentmondások feloldására a FESZ nyilvános vitafórumra hívja Önt és szakértőit, ahol a felek felkészülten és felelősen, érvekkel és adatokkal alátámasztva kísérelhetik meg szakmai alapra helyezni a párbeszédet és az elkövetkezendő döntési folyamatokat. A vitafórum megtartására egy előre egyeztetett szeptemberi dátumot javaslunk.

Bízunk abban, hogy mivel Ön szemmel láthatóan nem megfelelően tájékozott és fölkészült ebben a kérdéskörben, meghívásunkat barátságos, nyílt és demokratikus gesztusnak értelmezve, részt vesz a vitafórumon – ezzel is kinyilvánítva, hogy a független előadó-művészeti szakmára a jövőben partnerként, és nem ellenfélként tekint.


Üdvözlettel:

a Független Előadó-művészeti Szövetség elnöksége és tagsága 

süti beállítások módosítása