A magyar lesz az első közép-európai kulturális intézet Pekingben

Magyarország a közép-európai államok közül elsőként nyithat kulturális intézetet Pekingben, ami azt is jelenti, hogy Kína a régióban Magyarországra mint kiemelt partnerére tekint - mondta el Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek.


A pekingi magyar kulturális intézetről szóló kormányközi megállapodást csütörtökön Budapesten írta alá Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete.


A főigazgató elmondta, hogy az új kulturális intézet Pekingben, a 2. körgyűrű mentén nyílik frekventált helyen, amely közel esik a kormányzati és a kulturális intézményekhez is. "Nagy látogatottságra számíthatunk" - jegyezte meg.

 

peking


A 700 négyzetméteres központban helyet kap egy multifunkcionális terem, amely alkalmas színházi előadásokra, koncertekre, filmvetítésekre és konferenciákra is - hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, terveik szerint a komplexumban egy magyar cukrászda-kávézó is üzemel majd.


Az intézetben a főigazgató szerint öt vagy hat munkatársuk dolgozik majd, a vezetői posztra pályázatot írnak ki. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a megnyitó, Hatos Pál egyelőre nem kívánt válaszolni.


Az intézet elsődleges célközönsége a pekingi kulturális elit. Hatos Pál ugyanakkor hangsúlyozta: a központ országos hatókörű lesz, tehát a munkatársak feladata, hogy vidéken is építsenek ki kapcsolatokat, keressenek partnereket. A kulturális intézet feladatait szélesebb körben értelmezik, a művészetek mellett az oktatás és a diplomácia is kiemelt szerepet kap - hangsúlyozta a főigazgató.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása