Eger 1552 Casting: döntött a zsűri

Közel húszan jelentkeztek Eger városának felhívására, hogy részesei legyenek az Egri csillagok megelevenedő történetének. Nyáron Gárdonyi regényének részletei elevenednek meg a várban, az Érsekkertben és a városban.


A megyeszékhelyen idén is szereplőválogatást hirdettek, Gárdonyi regényének megformálóit keresték. A tavaly kiválasztott Dobó István, Bornemissza Gergely és Jumurdzsák mellé vártak gyermek Gergőt, Vicuskát, Baloghnét, Török Bálintot, apródokat és Cecey Évát - írja a heol.hu.

eger casting
Az Agria Moziban a múlt héten tartott castingon a Fesztbaum Béla vezette zsűri egyesével hallgatta meg a jelentkezőket. Kora délutánra kiderült: a kis Gergőt Győri Kende, Vicuskát Tepliczky Csenge, Baloghnét Bartók Gertrud, Török Bálintot Hegyes Péter, míg Cecey Évát Tompai Noémi alakítja majd a nyáron. Dobó három apródját Lugosi Csongor, Mikó Attila és Csuhaj Zsolt játssza. A zsűri rendhagyó döntést is hozott: miután Bliszkó Zsófia jelezte, szívesen eljátszaná Sárközi szerepét, úgy határoztak, lehetőséget adnak a fiatal szerencsi hölgynek.

"Ez nem színház, teljesen más a küldetése. A cél, hogy egy közösség tagjai összefogjanak a jó ügy érdekében" – emelte ki a zsűri elnöke, Fesztbaum Béla.

A kiválasztott szereplőket többször láthatják majd az egriek és a városba látogatók, egyebek között a Dobó téren és az Érsekkertben, de a legfontosabb esemény az ostrom lesz augusztus 16-17-én.

 

Forrás: Színház.hu, heol.hu

 

süti beállítások módosítása