Ilja próféta - Premiert tartott a Tanyaszínház Kavillón

A vajdasági falvakat járó magyar nyelvű Tanyaszínház szombaton tartotta idei premierjét az észak-bácskai Kavillón.

A Topolya községhez tartozó Kavillón, ahol 1978-ban megszületett a vajdasági Tanyaszínház, este 9 órakor tartják az idei bemutatót. A közönség Tadeusz Slobodzianek, az egyik legjelentősebb kortárs lengyel drámaíró Ilja próféta című művét láthatja.
A darabot a kilenc éve Magyarországon élő Nagypál Gábor állította színpadra. Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az Ilja próféta mese a hamis és a valódi prófétákról, szenvedéstörténet, valóságos kálvária. "Egy történet az útkeresésről és a tévutakról, a tévedésekről, a megvezetésről és a megvezetettségről, emberközpontú, keveredik benne a vidámság és az úgynevezett magasabb minőségű tartalom" - mondta a rendező.

 


A fordító, Pászt Patrícia a darabról azt írta, hogy "a történet a napjainkra is oly jellemző egyetemes elhülyülés tablója, az emberi sötétség és korlátoltság karikatúrája; az emberség és józan ész manifesztuma az általánosan terjedő ostobaság és manipuláció felett".


A zentai születésű Nagypál Gábor az újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán végzett, a budapesti Stúdió K művészeti vezetője. 1993-ban vett részt először a tanyákat felkereső színház munkájában, és legutóbb 2006-ban rendezett a Tanyaszínházban.


Az előadás szereplőgárdájának gerincét továbbra is az újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékei adják, de játszik benne két fiatal diplomás és egy amatőr színész is, összesen tizenheten lesznek a színpadon. A Tanyaszínház az idén 22 előadást tervez 22 faluban, augusztus 14-ig járják a Vajdaságot.

 

Nagypál Gáborral itt olvashatnak interjút.

 

süti beállítások módosítása