'Mintha hazaérkeznék' - Ferenczi György a Völgyben

Ferenczi György zenész a Művészetek Völgyének állandó vendége. Ezúttal a Kaláka udvarban a színpad melletti pajtában, egy szalmazsákon adott interjút Kovács-Cohner Róbertnek.

FERENCZI GYÖRGY: Kapolcs kicsit mindig olyan, mintha hazaérkeznék. A hatalmas fesztiválgépezeteknek is megvan a maga varázsa, de akinek az a kedvence - a hatalmas tömeg, a külföldi „sztárfellépők", annak nem biztos, hogy a Művészetek Völgyét ajánlanám. Itt ne legyen pofozkodás meg bunkó büfés! És szerencsére nincs is (nevet). Amit Pistáék elkezdtek huszonhárom évvel ezelőtt, az érték, és az értékekre nagyon kell vigyáznunk. Minél több embertelenséget látok, annál inkább megtanulom értékelni az emberi dolgokat. És ez egy igazán emberi, értékes fesztivál. Minden úgy jó, ahogy most Kapolcson mennek a dolgok. Bár a Kiscsillag Akusztikot szívesen megnézném a Völgy színpadán.

VÖLGYFUTÁR: Semmi pénzért nem hagynám ki én sem.

FGY: Ja, a pénz... azzal meg úgy állok, hogy amikor sok van, akkor sokat költök, amikor kevés, akkor meg keveset. Nem tud különösebben felizgatni a dolog (nevet. Tulajdonképpen folyamatosan nevet. Amikor meg nem, a szeme akkor is).

VF: Hamarosan kezdődik a versimpró. Mire számítasz?

FGY: Semmire. És ez benne a pláne. Tavaly csináltuk először Lackfi Jánossal és Tóth Krisztával, fantasztikus volt - épp a kiszámíthatatlansága miatt. A versek a helyszínen születnek, a témákat, szavakat meg mi dobjuk be, hogy jól kicsesszünk velük. Olyan kifejezéseket találunk ki, amiket biztos, hogy nem lehet versbe írni. Aztán rendre kiderül, hogy lehet (nevet).


VF: Amikor legutóbb beszélgettünk, épp a Vörösmarty Színház Óz musicaléhez szereztél zenét. Mostanában készülsz színházi munkára?

FGY: Legutóbbi a kaposvári Csiky Gergely színháznak szereztem zenét a Helység Kalapácsához, nagyon klassz dolog született. Egy jó darab esetében még azt is látom, hogy milyen színű az a zene. Mert minden hangnak van színe, és minden színnek van hangja. Mindennek van mindene (nevet). Az ilyen munkákra sosem készülök előre. Valójában sosem készülök semmire. A világ készül rám: egyszer csak csörög a telefon, és jön egy érdekes felkérés (nevet). Ha pedig egy ilyennek vége van, imádkozom a jóistenhez, és megköszönöm neki. Bár isten nagy tréfamester, mindig kiszámíthatatlan dolgokat művel. És ezt nagyon bírom benne. Mélyen istenhívő vagyok, de nem érdekel a Coca Cola, nem érdekelnek a franchise-ok: nem tartozom egy egyházhoz, felekezethez sem. Senkire sem akarok ráerőszakolni semmit, velem sem tették - gyerekkoromban nem hittem semmiben, nem is kellett, hiszen nagyon boldog gyerekkorom volt, ami még most is tart (nevet), fokozatosan alakult ki bennem a hit az évek során. Megtanított rá a jóisten. Tulajdonképpen az én sorsom is egy bizonyíték isten létezésére (nevet). Szerintem véletlenül nem történhetnek a dolgok: minden mindig a megfelelő időben, a megfelelő emberrel történik. Az én életem sem sétagalopp, de minden percét kiélvezem.

VF: A siker korán utolért: 25 évesen már a világ legjobb szájharmonikásának választottak.

FGY: És akkor még nem is tudtam szájharmonikázni! Képzeld, most hogy tolom (nevet)! Szabó Tamással együtt mentünk külföldre, aki eszméletlenül jól muzsikál. Nem volt mese, hallottuk, hogyan játszanak a többiek, és tény, hogy jobbak voltunk (nevet). De nagyon jól esett, hogy a zsűri két kelet-európai srácnak ítélte a díjat.

VF: Aztán jött az EMERTON-, az ARTISJUS-díj, majd tavaly a Magyar Arany Érdemkereszt.

FGY: A kitüntetés veszélyes dolog: sokszor a díjjal állítani akarnak valahova. Mérlegelni kell, miért kapja az ember és kitől. Ezt a díjat nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem. De az, hogy elfogadtam, nem jelenti azt, hogy bárkinek is a szolgájává váltam volna ezért cserébe, vagy hogy megvásároltak volna. Engem nem is lehetne: alkalmatlan vagyok rá. Amit el kellett muzsikálni, azt sosem tudtam eljátszani. És ez az egész életemre igaz. Hiába, hál' istennek tipikus magyar ember vagyok, és nem mondjuk tipikus osztrák (nevet). Félre ne érts, nagyon szeretem az osztrákokat, de magyarnak lenni azért sokkal jobb. Úristen, de jó, hogy nem vagyok osztrák (nevet). Bolond lennék a saját szabadságomat korlátozni. Egész életemben szabad voltam, most is az vagyok. Ami kötelezettségem van, azokat én vállaltam fel.

VF: Mint például az állandó koncertezést?

FGY: Nem, az nem ilyen: az a hivatásomnak nem csak része, de a csúcsa is! Koncertzenész vagyok. Minél több a fellépés, annál jobb. Túl sok meg sohase lehet. Persze egy-egy hosszú turné után két hétig hozzá sem szabadna nyúlni a hangszerhez, de nem bírom megállni. Napi négy órát gyakorlok, de ezekben az időszakokban kicsit kevésbé intenzíven. Megtanultam úgy élni az életet, hogy megteremtettem magamnak a feszültségoldó pontokat, és ilyen a muzsikálás és a pihenés is. És aztán ott az édes kötöttség, az én fantasztikus családom. A feleségem és a két lányom. Ők most 12 és 16 évesek, és máris mindkettő komoly művésznő. Zene, képzőművészet, tánc - ezekben nagyon tehetségesek, de természetesen még nem lehet tudni, mihez kezdenek majd. Lehet, hogy mindketten könyvelők lesznek. Vagy NAV könyvvizsgálók legyenek, vagy rock n' roll zenészek (nevet)! Sokat tudunk együtt lenni, mert szerencsére több időm van, mint mondjuk egy bankárnak, aki reggel felkel, belapátolja a reggelit, jó esetben este hatra hazaér, lefürdik, vacsorázik, és ha nem néz tévét, jó esetben két órát lehet a gyerekekkel. Mi reggel, délután és este is együtt tudunk lenni. Csak a nyári szezonban nagyobb kicsit a pörgés. A gyerekekkel most éppen a Robinson Crusoe-t fordítjuk angolról magyarra, és közben vinnyogva röhögünk. A gyereknevelés komoly felelősség: külföld-kompatibilis droidokat kell nevelni (nevet). A nagymamám kilencven éves korában még rendszeresen németül trécselt a barátnőjével telefonon, a sikeres életben pedig ma már elengedhetetlen legalább két világnyelv ismerete. Ahhoz, hogy a gyerekek megértsék a világot, tudniuk kell beszélni a benne élő emberekkel. Ugyanakkor imádok magyar lenni. És mi, magyarok mindenhol ott vagyunk.

VF: Szóval minden a lehető legnagyobb rendben.

FGY: Annyi jó dolog történt velem, hogy biztos vagyok benne, hogy van isten. Rátaláltam a harmóniára. Élvezem az életet és a zenét. Sok zenész barátom érezte úgy, mikor „sztárrá" lett, hogy mostantól meg kell mondania a frankót. Én nem akarok terminátorkodni. Nem vagyok igazságosztó. Nem is akarok az lenni. Egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben.