30 milliót biztosít a kormány a Marton Éva Énekverseny előkészítésére

Mintegy 30 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítéséhez.

 

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítésére az idei költségvetési törvényben a Miniszterelnökség fejezet terhére, rendkívüli kormányzati intézkedésként döntöttek 30,2 millió forint átcsoportosításáról a büdzsé Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fejezetében szereplő egyetemek, főiskolák cím javára.

A dokumentum azt is rögzíti, hogy a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny megrendezéséhez 2014-ben 69,2 millió forint fog rendelkezésre állni, az összeget a jövő évi költségvetés tervezésekor az Emmi fejezetében kell biztosítani.

 

marton eva

Fotó: magyarhirlap.hu


Mint arról korábban beszámoltunk, 2014 szeptemberében indul el a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny. Az első héten a dal és oratórium műfajban mérkőznek meg a jelentkezők, a második héten operaáriákat kell előadniuk. "Ha úgy valósul meg, ahogy elképzelem, ez is hozzájárul a Zeneakadémia új kettős funkciójához. Hiszem, hogy Budapestnek az énekverseny turisztikailag, következésképp gazdaságilag is előnyös lesz" - nyilatkozta korábban az operaénekes.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása