Beszélgetések a kritikáról - Babarczy, Sopsits, Cseke és Jákfalvi válaszolt

Folytatódik Proics Lilla Beszélgetések a kritikáról című interjúsorozata a Színház c. lapban. Júniusban Babarczy László és Sopsits Árpád, júliusban Cseke Péter és Jákfalvi Magdolna került sorra.

 

A Színház c. lap cikkeiből:

 

Babarczy László:

Babarczy Laszlo

"Az első nyilvánosság elé került rendezésem 1965-ben Büchner Leonce és Lénája volt, a darab magyarországi bemutatójaként. Ez tudvalevőleg arról szól, hogy Leonce hiába lázad, hiába próbál megszökni, végül ugyanott köt ki, ahonnan elindul, ugyanazt a nőt veszi el, aki elől el akar menekülni, és így tovább, tehát a világ egy csapdaszerű hely, ahonnan nem lehet meglógni, és mint ilyen, elég unalmas. Egy működő előadás volt. Az első kritika már nem emlékszem, melyik lapban jelent meg: egy virgonc ifjú hölgy írt dühödten ellenséges szöveget arról, hogy korunk embere a két végén égeti a gyertyát, és Babarczy László unatkozik. Hamar el kellett döntenem, hogy komolyan veszem-e a kritikát vagy sem - ezek után arra jutottam: nem. Ezt a döntést később több minden is megerősítette. Aztán hamar megértettem, hogy mi, végzősök a kritikai élet alvilágával találkoztunk.

Bármilyen hihetetlen, voltak hölgyek, akik azzal zsaroltak minket, hogy menjünk el velük, és akkor jót írnak. Így az osztályunk vizsgáiról megjelent hivatalosnak mondható kritikák tökéletesen fordított értékítéletet mutattak. Akkor is nyilvánvaló volt, azóta pedig konkrétan bebizonyosodott, hogy akiket ott agyondicsértek, egyikből sem lett rendező, ellenben a lepocskondiázottak jelentős rendezők lettek. Később találkoztam komoly, felkészült és érzékeny emberekkel, készültek is fontos elemzések, interjúk a munkáinkról. Nem láttam bele az újságírók világába, de az akkori magyar kritika átlagszínvonala nem volt nagyon magas, eltekintve néhány kompetens embertől" - mesélte Babarczy László.

 

 

 

 

Sopsits Árpád:

A rendező a Színház c. lapnak elmondta: számára a kritika ma leginkább attitűd jellegűnek tűnik. "Egyik, talán legjellegzetesebb attitűd, hogy a kritikusnak van egy eleve kész színházi ízlése, netán koncepciója, ami akár egy jó színházi ideán is alapulhat, de mindent ahhoz mér. S ha egy előadás valami más elképzelés szerint épül fel, ez a kritikus nem tud differenciálni, hogy az adott előadás a maga rendszerén belül jól működik-e, vagy sem, ugyanis nem így vizsgálja, hanem kizárólag a maga által kialakított színházi elképzeléséhez méri."

Sopsits Arpad

Sopsits Árpád szerint rengetegféle kritikusi hozzáállás létezik. "Van, aki csak a darab tartalmát ismerteti, és néhány szóval jellemzi az előadás karakterét - ami bevezetheti a jövendőbeli nézőt az adott előadás világába. Ez a majdani nézőknek lehet érdekes, nekem kevésbé. Van, aki azt írja le, hogy ő mit gondol a darabról és annak előadásmódjáról, ami szerintem nevetséges és érdektelen, hiszen azt az előadást nem lehet látni - ő mégis ehhez viszonyítja a látottakat. Van, aki a kritikát irodalmi műfajként kezeli, „életművet" épít, és így tovább. Azonban általánosan jellemző, hogy szekértáborok vannak, elég egyforma elfogultságokkal. És bár a kritika feladata megmondani, ha valami nem jó, engem a mai helyzetben egyáltalán nem szórakoztat, ha egy előadáson mindenki elveri a port, még akkor sem, ha, úgymond, jogosan. Az pedig különösen zavaró, hogy a kritika egyeseket szinte egységesen ajnároz" - fogalmazott a rendező.

 

 

Cseke Péter:

Cseke Peter

A kecskeméti színház direktora az interjúban felvetette: esetleg lehetne minden színháznak kritikusa. "Ez azért jutott eszembe, mert dolgoztunk úgy néhány előadásban, bár nem kritikussal, hanem dramaturggal, rendezővel, íróval, hogy a próbaidőszak egy-egy szakaszában megnézték, és véleményt mondtak - működőképes formának bizonyult. A kritika így is, úgy is szubjektív műfaj, nyilván meg lehetne tanulni a közelséget is, ha a kritikus komolyan veszi a feladatát. A profizmus nem a távolságon múlik, hanem a hozzáálláson, a felkészültségen, az érzékenységen" - hangsúlyozta Cseke Péter.

A színigazgató arra a kérdésre is felet, mennyire tartja politikusnak a kritikát. "Alapvetően szakmainak látom, annyira politikus, amennyire a színház vagy az élet. De mondok erről személyesebbet. Öt éve vagyok a színház igazgatója. Eleinte kaptam a szemrehányásokat a szakma felől, hogy én, a Madách Színházból jött naturburs, politikai kinevezettként hogy jövök ehhez - kétségkívül a fenntartók nevezik ki a színházigazgatókat, de ez korábban is így volt, és egy ideig még így is lesz. Ebben az időszakban nekem átjött a kritikákon is ez az ellenszenv. Aztán egyszer csak azt vettem észre, enyhül ez a düh, és erősebb a figyelem. A harmadik évadra pedig eltűnt az előítéletesség. Sőt, néhány ember megkeresett, és elmondta, hogy tévedett a megítélésemben, és ezeket a gesztusokat igen nagyra tartom."

 

 

Jákfalvi Magdolna:

Jakfalvi Magdolna

"Színháztörténész és gyakorló kritikus vagyok, a két szakma szempontjai nálam összeolvadnak. A színházi műről szóló írás elsősorban rögzítés, az előadás hatásmechanizmusának reflektált megfogalmazása, tehát nem értékelés. Ezt művelem, ezt tanítom, miközben folyamatosan keresem azt a kritikusi pozíciót, amelyből az írás létrejöhet. A kritika definiálása mindig önpozicionáló kérdés. Ha végigolvassuk az elmúlt évtizedek kritikavitáit, rendre ezekbe futunk bele. Üdítő a mai fiatalok nyugalma, amivel ránéznek a múltra, kedvesen pofátlanok a szempontjaik, lelkifurdalás nélkül belealszanak egy általunk lélegzet-visszafojtva tisztelt előadásba. Amiről pedig mondanivalójuk van, megírják, felteszik a Facebookra, vagy posztolják valamelyik online felületen, ahol többen látják, mint egy papír alapú szaklapban. S ezek a gyors termékek akkor is a kritika apparátusát mozgatják, ha szerzőjük még nem doktorált esztétikából.

Nekem írás közben is a színháztörténet része a kritika - e meglehetősen közhelyes gondolat működtetése segíti azonban azt a projektünket, melyet húszévnyi közös gondolkodás után indítottunk el Kékesi Kun Árpáddal és Kiss Gabriellával. Ez a Philther-projekt az elmúlt hatvan év magyar színháztörténetét írja online struktúrába, s kiindulása a tudomány tárgya, az előadás maga. S nehéz hozzászokni, hogy az előadások rekonstrukciója során gyakran nem marad más fenn, se egy kép, se egy rendezőpéldány, csak a kritika" - mondta Jákfalvi Magdolna.

 

 

A teljes interjúk itt olvashatók:

Babarczy László és Sopsits Árpád

Cseke Péter és Jákfalvi Magdolna

 

süti beállítások módosítása