Elhunyt a groteszk nagymestere - Mihályi Zsuzsa emlékezik

Slawomir Mrożek műveiben a groteszk látásmód friss humorral párosult, ennek köszönhetően maradtak írásai közérthetők és szórakoztatók - mondta az MTI-nek Mihályi Zsuzsa műfordító, aki a csütörtökön elhunyt lengyel szerző több művét is átültette magyarra.


Mihályi Zsuzsa, aki Mrożek Baltazár című önéletrajzi írását és a válogatáskötetekben kiadott novellák nagy részét fordította, rámutatott, hogy Mrozek kezdetben humorérzékével, a műveiben rejlő politikai célzásokkal, a létező szocializmus világában észlelhető abszurd jelenségek középpontba helyezésével keltett feltűnést.


Különleges érzéke volt ahhoz, hogy megjelenítse a lengyelek tudatát formáló posztromantikus sztereotípiákat és ezeket ütköztesse a sivár valósággal, egyszerre csúfolódott a múlton és nosztalgiázott fölötte. Szürreális képzelete, az abszurd iránti érzéke későbbi műveiben egyre mélyebb és sötétebb tónust kapott, a csúfolódásból lassanként keserű irónia lett - tette hozzá.

 

Slawomir-Mrozek

Fotó: Grzegorz Jakubowski, AFP

 

Felidézte, hogy az írónak magyarul 1963-ban jelent meg először novelláskötete, 2001-2002-ben az Európa Könyvkiadó jelentetett meg novelláiból hatkötetes válogatást, drámakötete 2000-ben jelent meg, önéletrajzi írásai közül a Hazatérésem naplóját 2004-ben, a Baltazárt 2007-ben adták ki. Mexikói éveiről Jacek Zakowski írt életrajzi könyvet Mrożek címmel, amely 1998-ban jelent meg.


Mrożek 2007-ben járt Magyarországon, műveit gyakran játsszák a magyar színpadokon. Mulatság című színműve például a Bárka Színház repertoárján szerepelt évekig, Tangó című drámáját pedig az Örkény Színház mutatta be az elmúlt évadban.

 

A műfordító kifejtette, a 20. századi drámára jellemző groteszk látásmód Mrożeknél friss humorral párosult, ennek segítségével közelített meg és tárt föl egzisztenciális kérdéseket, az egyén és a társadalom, a hagyomány, a történelem viszonyát, ennek köszönhetően maradtak írásai közérthetőek és szórakoztatóak, drámái pedig a mai napig hatásosan, aktuális értelmezésben állíthatók színpadra.


Slawomir Mrożek nyolcvanhárom éves korában, Nizzában hunyt el.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása