Az István, a királlyal zárul a Szegedi Szabadtéri idei évada

Az István, a király harmincéves jubileumi előadásával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, a darabot Alföldi Róbert rendezésében szombaton mutatják be a Dóm téren.

 

istvan-proba

Fotó: szeged.hu

 

A Kossuth-díjas rendező a darab szerdai szegedi közönségtalálkozóján elmondta, hogy ugyan csupán a próbafolyamat hatodik hetében járnak, a produkció előkészületei azonban csaknem egy éve folynak, s decemberben már nagyjából kész volt az előadás.


A közönség Szegeden, majd a Papp László Budapest Sportarénában új értelmezésben, kortárs színházi eszközökkel színpadra állítva láthatja a rockoperát. A rendező szerint a feladat nem volt könnyű, hiszen az István, a király az elmúlt három évtizedben szinte népköltészeti alkotássá vált, a közönség jó része kívülről fújja a dalokat. Az új produkció a szereplők közötti kapcsolatokra koncentrál, bemutatja, melyek voltak azok az emberi mozgatórugók, amelyek a történelmi helyzeteket létrehozták - tette hozzá Alföldi Róbert.

 

istvan a kiraly szeged

Fotó: delmagyar.hu

 

A rendező úgy fogalmazott, a mű olyan kérdéseket vet föl, amelyekkel érdemes foglalkoznunk: "ezer évvel ezelőtt úgy vágtunk neki a nagy boldogságnak, hogy kettészakadtunk, és az egyik oldal megpróbálta kinyírni a másikat".

 

Istvánt Feke Pál, Koppányt Stohl András, Gizellát Radnay Csilla, Rékát Tompos Kátya játssza, Alföldi Róbert szerint a darab középpontjában azonban a százhúsz fős statisztéria alakította nép áll, amelynek szerepe sokkal több annál, hogy jobbra vagy balra indul-e el a színpadon.

 

istvan

Fotó: Reviczky Zsolt, nol.hu


Az Istvánt alakító Feke Pál szerint - aki 2009-ben a Társulat tagjaként az eredeti változatban már énekelte a Dóm téren a rockopera címszerepét - a darab Alföldi Róbert rendezésében teljesen újszerű, merőben más lett, a történet drámai ívet kapott, így a mű sokkal valószerűbbé, izgalmasabbá vált.


Rosta Mária, a darab producere elmondta, annak a több mint negyvenezer embernek, aki jegyet váltott a szegedi és budapesti előadásokra, egyedi és megismételhetetlen élményben lesz része. Az öt előadás színpadra állításának mintegy 350 millió forintos költsége ugyanis nem teszi lehetővé, hogy jövőre újra bemutassák az Alföldi Róbert rendezte változatot.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása