Ókovács Szilveszter: "Nagy gödörből kapaszkodunk vissza"

Közel tízmilliárd forintos költségvetéssel indul az Operaház idei őszi évada - immár a felújított Erkel Színházzal kibővítve. Ókovács Szilveszter főigazgató számolt be a Napi Gazdaságnak. Lapszemle.

 

A Napi Gazdaság cikkéből:


"Nem önszántunkból bocsátottunk el dolgozókat, hanem egy összkormányzati karcsúsítás részeként. Akkor béljós kellett volna ahhoz is, mikor nyit ki pontosan az Erkel, noha ambíciózus vágyaim voltak. 144 álláshely szűnt meg, és összekötöttük ezt a szomorú alkalmat a struktúrák modernizálásával. Tarthatatlannak tartom ma is, hogy közalkalmazotti munkaviszonyban tartottunk olyan művészeket, akik hónapokig be sem jöttek a házba, csak a fizetésüket vették fel. Ez akkor nagy vihart kavart, de most is így döntenék. Az Erkel Színház nyitásával 290 régi és új munkatársat vehetünk fel. Így az Andrássy úti épületben dolgozó 700 kollégával együtt ezer körülire emelkedik az alkalmazottak száma: bőven alatta vagyunk tehát a korábbi kétházas adatnak, és jóval többet, értsd: hatékonyabban készülünk dolgozni ezért. Az intézmény költségvetési támogatása reményeim szerint megközelíti majd a 10 milliárd forintot, ugyanis legalább az Opera mai támogatásának 60 százalékával kell finanszírozni a működő, országos feladatát teljesítő Erkel Színházat" - részletezte Ókovács Szilveszter.


okovacsFotó: Földi D. Attila, napi.hu


A kérdésre, miért kell újabb közel 300 alkalmazottat felvenni, a főigazgató elmondta, két külön játszóhelyről, szinte külön színházról van szó. Az esti előadásokhoz külön műszaki stáb, zenekar, énekesek kellenek, hiszen az Erkelben és az Operában ugyanaznap vannak előadások, a próbákhoz pedig szintén szintén külön stáb szükséges.

Ókovács Szilveszter úgy tájékoztatott, az Erkel idei működtetésére eddig 600 milliót kaptak, az Operára 6 milliárdot. A főigazgató szerint az Erkelre jóváhagyott összeg még a fenntartási kiadásokat sem fedezi, így az várhatóan 3,5 milliárdra emelkedik. "Ezzel már elvagyunk, sőt: ebből nagyon tartalmas és látványos tevékenységet tudunk folytatni. Csak összehasonlításként jegyzem meg: a Ház költségvetését 2001-ben emelte a kormány az akkori miniszter, Rockenbauer Zoltán javaslatára 2,4 milliárdról 6,4 milliárdra. Ez utóbbit több mint tizenkét év múltán csak most tudtuk nominálisan elérni, vagyis nagy gödörből kapaszkodunk vissza. És hol van még a reálérték ettől!" - fogalmazott a dalszínház vezetője.

Az Operaház tervezett felújításával kapcsolatban Ókovács Szilveszter elmondta, három év nyarát használják fel erre, így be se kell zárni az intézményt. "Főleg a színpadtechnika silány, még keletnémet gyártmány, ennek cseréje igényli a legtöbb pénzt és időt majd a projekt végén, 2017 nyarán. De például a zenekarnak 130 éve nincs normális öltözője, ezt is meg kell oldani - a legnagyobb értékű és leglátogatottabb műemlékek egyikében ez sem olyan könnyű. A 20 milliárdos becslésben benne van egy új, zuglói logisztikai központ kialakítása, ahová az összes raktárunk, gyártóműhelyünket költöztetnénk, de rendbe hoznánk az Opera melletti üzemházat is. A hangszerek állapota is kriminális, egy részüket azonnal le kellene cserélni, miközben egy fagott 10 millió forintba kerül" - közölte a főigazgató.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása