Makranczi Zalán: "Kritikus ez a kor"

Makranczi Zalán az új évadot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban kezdi. A színész a Nők Lapjának elmondta: már régóta dolgozik a "karakterváltáson", és szeretné, ha a rendezők nem "csillogó szeműként" gondolnának rá. Lapszemle.

 

A Nők Lapja cikkéből:


"34 évesen annál feljebb, hogy az ország Nemzeti Színházában voltam öt évig, és tök jó szerepeket játszottam, nem akarok jutni. Vagyis de, akarok, csak Magyarországon hova? De mindez a közegen is múlott. Itt minden második színész Kossuth- vagy Jászai-díjas, kiváló és/vagy érdemes művész, ezért igazi csapatjáték alakult ki" - fogalmazott a színész.

Makranczi Zalán elmondta, régen úgy gondolta, hogy amit 30-33 éves koráig nem ér el az ember, azt onnantól kezdve már nem is nagyon fogja tudni megvalósítani. "De közben nem erről van szó. Sok, ma már ismert színészt fel tudnék sorolni, akinek tíz-húsz pályán töltött év után jött a hírnév és a jó szerepek. Meg kellett érniük. De valóban kritikus ez a kor: már nem a csillogó szemű hősszerelmeseket osztják az emberre, de még az apákat sem lehet" - tette hozzá.

 

makranczi zalan


A színész az új évadot már Székesfehérváron kezdi, ahol egyik szerepe a Lear királyban Edmund lesz. "Itt a Nemzetiben megvolt a jófiú, Edgar, most jön végre a másik oldal. Már nagyon régóta dolgozom azon, hogy megtörténjen ez a karakterváltás. Ha csak módom van rá, szakállas vagyok, ami azért jó – azon túl, hogy szeretem –, mert szeretném, ha a rendezők így gondolkodnának bennem, nem a csillogó szemű... Belőlük már annyit eljátszottam, hogy újat nem nagyon tudok benne mutatni" - hangsúlyozta Makranczi Zalán. Hozzátette, a lánglelkű szerelmes hősök korszaka nála már lejárt, arra ott vannak a frissen végzettek, ő inkább olyan figurákat játszana, akik árnyaltabbak.

A színész arra a kérdésre, milyen érzései voltak az utolsó nemzetis előadásokon, elmondta, a társulat egyik fele nem vett tudomást a történtekről, míg mások  mint ahogy ő is  teljesen „bezártak”. "Ültünk az öltözőben ahelyett, hogy a büfében lettünk volna és közösségi életet éltünk volna. Tipikus gyászhárítás. Az utolsó egy hónapban érdekes volt a taps: a nézők tapsoltak a darabnak, majd eljött egy pont, ahonnan érződött, elkezdenek az elmúlt öt évnek tapsolni. Nagyon intelligensen csinálták. Nem futballhuligán módján demonstráltak, hanem egyszer csak éreztük, hogy átfordul a taps, fölállnak, és onnan jött a standing ovation... De olyan is volt, hogy azt éreztem, a nézők elveszik a gyászunkat azzal, hogy ők is gyászolnak minket. De ez így van rendjén" - mondta Makranczi Zalán.

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása