Az operaéneklés veszélyeiről tartottak kurzust szakmabeliek

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miként tudnák az operaénekesek megelőzni és kezelni a munkahelyi ártalmakat. A Salzburgi Ünnepi Játékokon az énekesek mostoha munkakörülményei miatt kitört konfliktus és Edita Gruberova szoprán nyílt levele kapcsán ez volt az egyik témája a budapesti Bartók Emlékházban szervezett énekkurzusnak is.

A hét végén véget ért kurzust Bátori Éva operaénekes szervezte, korrepetitor kollégái, Bartinai Gábor és Harazdy Miklós mellett a testi-lelki görcsösség kiküszöbölését szolgáló Alexander-módszert tanító Kákay Katalint és Mészáros Krisztina foniátert is meghívta. (A foniátria a fül-orr-gégészet speciális ága, amely a hangképzési, a nyelési funkció zavaraival foglalkozik, foniáter segít például az agyvérzést elszenvedettek nyelési problémáin is.)

 

 

opera jo

 

 

Edita Gruberova júliusi nyílt levelében többek között az énekeseket megviselő, stresszes próbaidőszakok gyakorlatára hívta fel a figyelmet. Elisabeth Kulman osztrák énekesnő pedig azt vetette fel Salzburgban, hogy nagy terhelés idején fizioterapeutára, masszőrre és pszichológusra is szükségük van az énekeseknek.

 

"Úgy vélem, hogy nem szabad csak a test kis részére, a gégére, a hangszalagokra összpontosítanunk, az egész szervezetet kell vizsgálni, kezelni és gyógyítani" - vélekedett Mészáros Krisztina. Hozzátette: a test izomtónusának fokozódásával, ha például csúcsforgalomban autózva érkezik valaki próbára, a gége izomtónusa is fokozódik. Relaxációval és lazító gyakorlatokkal, valamint pszichológus vagy masszőr segítségével lehet ezeken enyhíteni.


Mészáros Krisztina a bajok megelőzését tartja fontosnak, a kulcs szerinte a megfelelő légzéstechnika. Azt is hangsúlyozta, hogy hurutos állapotban nem ajánlott énekelni. Mivel a fiatalok félnek a fellépések lemondásától, így vállalják a túlterhelést is, ami krónikus bántalmakkal jár. Ez pedig csak hangterápiás gyakorlatsorozattal orvosolható - fűzte hozzá a foniáter.


A szakember azt is elmesélte, hogy egy neves kollégája a Berlini Állami Operaház teljes vezérkarának tartott egyszer foniátriai előadást, amely után a főzeneigazgató, Daniel Barenboim azoknak sem engedélyezte az esti előadást követő napon a délelőtti próbát, akik ezt vállalták volna.


Az élettani folyamatok is befolyásolhatják a hangképzést, ezért számolni kell a hormonális változásokkal, amelyek a férfiakat is érintik. A korral ugyanis csökkenek a férfihormonok a szervezetben, ezáltal a mindenkiben meglévő női hormonok aránya nő, a hangmagasság emelkedik.

Tekintettel kell lenni a nők menstruációs periódusára is, amely vízvisszatartó folyamat, így az alatt akár bevérzés is keletkezhet a torokban - figyelmeztetett Mészáros Krisztina.

 

Bátori Éva szerint az énekléssel, a hanggal kapcsolatos tudományos kérdésekről egyre többet tudni. A minél képzettebb énekmesterek adhatnák azt a hátországot, amely a következő nemzedékeket segíthetné a pályán - hangsúlyozta az énekes.

 

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása