Othellótól Frankensteinig - Ősztől ismét színházat közvetít az Uránia

Szeptembertől a londoni National Theatre és a Globe Színház 2013/14-es új évadával folytatódnak a tavasszal indult színházi közvetítések az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A British Council támogatásával megvalósuló tizenkét közvetítés előadásai között számos Shakespeare-klasszikust láthat a közönség, valamint újra látható lesz Danny Boyle híres Frankenstein-adaptációja is.

Mindkét neves intézmény jubileumi évadot hirdetett, a National Theatre-t 50 esztendeje alapították, a Globe színház pedig 2014-ben az egész színházi világgal együtt Shakespeare születésének 450. évfordulóját ünnepli.

 

 

machbeth  Kenneth Branagh a Macbethben (fotó: The Telegraph)

 

A mozivászonra szánt Globe on Screen elnevezésű évad az V. Henrik előadásával kezdődik szeptember 12-én. Ezt követi október 31-én a Vízkereszt, vagy amit akartok, amely korhű díszletekkel, jelmezekkel és zenei betétekkel idézi fel az eredeti 1601-es Globe-beli bemutatót.


December 27-én egy másik Shakespeare-komédiát, A makrancos hölgyet tűzik műsorra. Az évad további részében olyan, korábbi Globe-sikerdarabokat láthat a közönség, mint a VIII. Henrik, amelyet február 13-án vetítenek, a Rómeó és Júlia, amelyet március 6-án tűznek műsorra, és az Ahogy tetszik, amely április 10-én látható. A londoni előadások műfordítások alapján készített magyar feliratokkal láthatók a mozivásznon.


A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő National Theatre 2009 óta folyó műholdas közvetítéseinek idei programjában egyaránt szerepelnek új produkciók és a korábbi évadok legsikeresebb darabjai.
A 2013-14-es NT Live elnevezésű évad szeptember 26-án kezdődik az Othello új felfogásban színre vitt történetével, amelyet a londoni közönséggel egy időben, élő közvetítésben láthatnak a nézők az Urániában.


Október 24-én a Macbeth elevenedik meg a mozivásznon a Manchester International Festival produkciójában. A főszerepet az elismert Shakespeare-színész, Kenneth Branagh játssza, aki társrendezőként is közreműködik.
Az 50. évforduló tiszteletére olyan népszerű NT-darabokat tűznek műsorra, mint a Hamlet, amely november 21-én látható, vagy Danny Boyle látomásszerű Frankenstein-adaptációja, amellyel az Oscar-díjas filmrendező a Trainspotting, a Gettómilliomos és a 127 óra sikere után visszatért a színház világába. Az utóbbi produkció december 12-én és 19-én látható a filmszínházban.


Az NT Live évad további részében január 16-án a Tony-díjas Alan Bennett The Habit of Art című műve és a Coriolanus című Shakespeare-tragédia január 30-i élő közvetítése látható.
Az általában este 7 órakor kezdődő vetítésekre egyenként 3600 forintért, három előadás fölött pedig 3000 forintért vásárolhatók jegyek.

 

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása