Látogatottsági rekordot döntött a Salzburgi Ünnepi Játékok

Rekordbevétel és rekordrészvétel - így értékelte gyorsmérlegében Alexander Pereira intendáns a Salzburgi Ünnepi Játékokat a fesztivál szeptember elsejei zárása előtt.

A fesztivál opera-, koncert- és színházi programjaira, összesen 280 eseményre 286 301 néző váltott belépőt. A 29 millió eurós (8,65 milliárd forint) jegybevétel rekord: a tervezettnél 2,4 millió euróval több, és meghaladja a korábbi csúcsot, a 28 millió eurós 2006-os bevételt, pedig az különleges év volt, hiszen Mozart városában a zeneszerző születésének 250. évfordulójára emlékeztek - mutatott rá pénteken az intendáns.

 

Alexander Pereira


A fesztivál elnöke, Helga Rabl-Stadler is elégedettségének adott hangot, korábban úgy érvelt, hogy számára a pénztáros jelentése a siker igazi mércéje. Ráadásul hátra van még a szombat esti bál is, amely szintén hozhat még a konyhára. Azt azonban még nem tudni, hogy jövőre marad-e az idei 64 millió eurós költségvetés, a teljes pénzügyi mérleg még nem készült el, a kérdésre novemberben térnek vissza.


Pereira
hangsúlyozta, hogy szükség van a programok sokféleségére, és büszke a pünkösdi fesztivál sikerére. Bevált az Ouverture Spirituelle egyhetes bevezető koncertsorozat, amelyre idén is minden jegy elkelt, erősítve a 93 százalékos rekordlátogatottságot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a vendéglátást sem. Két évvel ezelőtt Salzburg 20 kilométeres körzetében csupán a szálláshelyek 70 százalékát foglalták le, idén minden tele volt - tette hozzá.


Kiemelte: tévedés azt hinni, hogy a szövetségi kormány jelentős finanszírozó lenne, az 5,4 millió eurós állami támogatással szemben a fesztivál csak munkáltatói járulékként 7,5 millió eurót fizetett be az államkasszába. "Azt mondhatjuk, a fesztivál támogatja a köztársaságot és nem fordítva."
Ráadásul a fesztivál adománygyűjtőként 3 humanitárius programban is részt vett: a nyár eleji árvíz kárainak enyhítésére 95 ezer eurót, Szíriának 70 ezer eurót gyűjtöttek és 60 ezret bosznia-hercegovinai integrációs projektekhez.


A prózai programokért felelős rendező-igazgató, Sven-Eric Bechtholf megjegyezte: komoly közönségsikert arattak a Jedermann (Akárki) előadások a Dóm-téren, noha a sajtó meglehetősen értetlenül fogadta az új rendezői változatot.

süti beállítások módosítása