Alföldi Róbert: "Ugyanaz motivál, ami eddig"

Alföldi Róberttel készített interjút Artner Sisso a HVG 'Pszichológia' című különszámának. A rendező elmondta, a Nemzeti éléről való távozása után is ugyanaz motiválja szakmailag, mint eddig, és értelmiségiként kötelességének érzi, hogy elmondja, amit lát.

 

A HVG 'Pszichológia' c. különszámából:

 

"Ugyanaz motivál, ami eddig, sőt. Hogy a Nemzeti Színház létrejött ebben a formájában, és hogy azt jelenti ma, amit, abból kapok azért jelentős megerősítést ahhoz, hogy érdemes csinálni. Persze mindenki nagy jelentőséget tulajdonít egy ilyen pozíciónak, de abban bízom, hogy nem az életem csúcsa a Nemzeti Színház, bár az eddigi pályámon természetesen az, de remélem, van ennél tovább is. Mondjuk úgy, hogy nem azért a csúcsa a szakmai életemnek, mert igazgató voltam ott, hanem azért, ami lett ebből a színházból. Szakmailag pedig ugyanaz motivál, mint mindig" - hangsúlyozta Alföldi Róbert.

A rendező szerint az ember először híres akar lenni, meg sikeres, aztán bölcsebb lesz és okosabb, és rájön, hogy talán mi a lényeg. "Nem szeretem azt a szót, hogy művész, de mondjuk úgy, hogy a színházcsináló ember ráérez arra, milyen a színház ereje, és mi mindenről lehet általa beszélni. Van, hogy olyan módon változik meg a társadalmi közeg, hogy kötelességed megnyilvánulni, mert magyar értelmiségiként el kell mondanod, mit látsz. Elméletben egy ország agya az értelmiség, és ezt a klasszikus feladatot komolyan veszem" - mondta Alföldi Róbert.


alfoldiFotó: index.hu


A rendező az interjúban arról is beszélt, szerinte eleve az csinál színházat, aki szorong. "Lehet, hogy ez látszólag ellentmondás, de a zárt, szorongó, problémákkal küzdő emberek csinálnak színházat, és éppen azért, mert ott valahogy szabadabbak, mint a külvilágban, és jogosítványuk van arra, hogy az egyébként szokásostól eltérő életfelfogásukat kibontakoztassák. Nem úgy működik ez, hogy ha kiállsz száz ember elé esténként, akkor az életben is simán ki tudsz állni nyolcszáz ember elé" - véli Alföldi Róbert.

A Nemzeti Színház nyáron leköszönő igazgatója elmondta, annak ellenére, hogy kívülről sokan támadták, szabadon vezethette a Nemzeti Színházat. "Amióta élek, folyamatosan tudom, milyen a külső megítélésem, mert sok ember fontosnak tartja, hogy elmondja. Kontroll viszont soha nem volt, figyelem meg odafigyelés igen, a balhékra is, de ez semmilyen módon nem befolyásolta az intézményt. Hiszen pont ez volt vele a legnagyobb probléma, ugyanakkor ez volt a legnagyobb ereje, hogy semmilyen módon nem próbáltunk megfelelni senkinek és semminek, azon kívül, amiben mi hittünk, vagy hitelesnek, fontosnak tartottunk" - hangsúlyozta Alföldi Róbert.

 

A teljes interjú a Pszichológia c. magazinban olvasható.

süti beállítások módosítása