"Örültem a megtiszteltetésnek" - Szemenyei János zenei vezető lett

Operett-musical színész szakon végzett, de évek óta gyakran foglalkoztatott prózai színész és színházi zeneszerző. Zalaegerszeg, Vígszínház, Kecskemét és a Mundruczó Kornéllal közös munkák után a Magyar Színház zenei vezetője lett. Szemenyei Jánost kérdezte a Magyar Narancs.

"Már az általános iskolából is mindig elkéstem, aztán a drámatagozatos gimnáziumból is. Viszont a Madách Színház stúdiója volt az első igazi munkahelyem, tizennyolc évesen: rendszeresen jártam fel raportra az akkori igazgatóhoz, Kerényi Imréhez, kaptam a büntetéseket meg a levonásokat a fizetésemből. Úgy tudtam, Kerényi fogja indítani a Színművészetin a következő prózai osztályt, és azért jelentkeztem a zenés osztályba, hogy őt elkerüljem. De megcserélték az osztályfőnököket, és hozzá kerültem. Nem bántam meg, nagyon jó tanárom volt" - mesélte Szemenyei János a lapnak adott interjújában.

 

szemenyei
Az egyetem végeztével a színésznek döntenie kellett, hogy Zalaegerszeget választja, vagy az egyik legnagyobb pesti zenés színházat, végül úgy gondolta, sokkal inkább előre viszi, ha olyan helyre megy, ami nemcsak zenével foglalkozik, hanem prózában is épít rá. Zalaegerszeg után két évet töltött a Vígszínház társulatában. Erről az időszakról így mesélt: "Egyáltalán nem voltam odavaló. (…) Ahhoz, hogy kiteljesedjek művészileg, és meg is éljek, el kellett vállalnom más munkákat is, a zeneszerzéssel pedig sokszor éjszaka foglalkoztam. De ha a Vígszínházba karikás szemmel, fáradtan megy be az ember, megszólják, míg mondjuk az Örkényben vagy Mundruczó Kornéléknál azt mondták, gyere, igyál egy kávét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Víg rosszabb hely, de ott mindig jólfésültnek kell lenni" - fogalmazott a színész, aki most a Magyar Színházban vállalt feladatot.

"Örültem a megtiszteltetésnek, hogy rám gondoltak" - tette hozzá Szemenyei János, akit a Mundruczó Kornéllal való munkáról is faggattak. "A munkamódszere is más, de a szellemisége az, ami igazán megkülönbözteti sok más színháztól. Három éve, amikor először találkoztam vele, abszolút újdonság volt nekem. Szerintem mindenféle színházcsináló számára az kell legyen a legfontosabb, hogy a gondolat legyen az első, akkor is, ha bevett szakmai praktikákra építő, tíztől kettőig tartó próbákkal dolgozó rendezőről van szó, vagy olyanról, mint Mundruczó, akivel a próbák akár egész naposak, és akinél a színészek maguk írják meg a jeleneteket. És ez ugyanúgy megvan Bagó Bertalanban, mint Mundruczóban, még ha egészen más módon is" - nyilatkozta Szemenyei János.

 

A teljes interjút a Magyar Narancsban olvashatják.

 

süti beállítások módosítása