Átfogó kampányba kezd a Centrál Színház

Indul az új évad a Centrál Színházban, amely három nagyszínpadi bemutatóval és két kisszínpadi premierrel várja a nézőket. Az évad végén még két előbemutató is várható. A színház a nézők érdeklődésének következtében, anyagilag megerősödve brand kampánnyal indít.

A Centrál Színház közleménye:


Puskás Tamás, a színház igazgatója elmondta, hogy a Centrál Színház az elmúlt évadban a legtöbb nettó jegyárbevételt produkálta a Centrál Színházhoz hasonló méretű színházak között. Ez az eredmény feljogosítja arra, hogy a színház arculatával is törődjön, és a Centrál Színház végre elnyerje azt a fővárosi művészi státuszt, amit a nézők a jegyvásárlásukkal eddig is megszavaztak neki. A Centrál Színház a bemutatókra való készülés mellett a brand-dé válást erősíti, és ezért átfogó kampányba kezd ősszel, összekötve a jegy- és bérletárusítással. 

Az elmúlt évad bebizonyította, hogy a Centrál Színház műsorkínálata valódi alternatívával szolgál azoknak, akik a színházbezárások vagy színházi profilváltások következtében hirtelen felszabaduló estékkel rendelkeznek. 

A Keszthelyi Nyári Játékok-on tizenháromszor teltházzal játszottuk el Illatszertár előadásunkat.A nyári sikernek köszönhető bevételből a Centrál Színház társulatának nyári stábja, évadeleji jutalmat kaphatott.  A produkciót a színikritikusok a Legjobb Szórakoztató Előadás kategóriájában Kritikusok Díjára jelölték, a díjkiosztás szeptember 22-én lesz a Trafóban. 

 

evad
A Centrál Színház a 2013/14-es évadban három, új nagyszínpadi bemutatóval és két kisszínpadi előadással várja a nézőket. Új bemutató lesz Puskás Tamás rendezésében Michael Frayn: Függöny fel! című darabja, Bozsik Yvette rendezi és koreografálja a Chicago musicalt, és az évad második felében lesz a harmadik nagyszínpadi premier, szintén Puskás Tamás rendezésében. Mark Haddon kultikus regényének - A kutya különös esete az éjszakában - színpadi adaptációja egyenesen a West Endről érkezik a Centrál Színházba. 

A Centrál Színház társulatába szerződött Botos Éva, Szilágyi Csenge és Schmied Zoltán, aki a Thália Színházból szerződött vissza.

 A produkciókban a társulati tagok mellett – ahogyan azt már a Centrálba járók megszokhatták – színész sztárok lépnek fel vendégművészként. A Függöny fel!-ben Bereczki Zoltán, Szemenyei János, Cserna Antal, a Chicago-ban Schell Judit, Jordán Adél, Falusi Mariann, Kulka János, Stohl András, A Kutya különös esete az éjszakában-ban Kovács Krisztián és Scherer Péter játszanak majd. 

A Kisszínpadon bemutatjuk Pataki Éva színdarabját,az Edith és Marlene-t, Mészáros Márta rendezésében, Botos Évával és Nagy-Kálózy Eszterrel a címszerepekben.

Második előadás Vinnai András: Balhé Atlasz című párkapcsolati őrülete lesz, Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Kovács Krisztián elővezetésében.

Évad végén Shakespere bemutatóra készül a társulat. Nádasdy Ádám új fordításában és Puskás Tamás rendezésében kerül színre a Szeget szeggel. A Kisszínpadon Kiss Márton és Baráthy György új zenés darabra készülnek.

A Centrál Színház elmúlt évadjának nagy sikerei, az Illatszertár szívmelengető-komédia és a Hét boszorka koncert-revü is műsoron maradnak, a színház egyéb, repertoáron lévő előadásaival együtt: Black Comedy, Pletykafészek, Jó zsaru, rossz zsaru, New York-i komédia, A 88. utca foglyai, Mégis kinek az élete és a Hang-villa titka. A Kisszinpadon: S.Ö.R., a G.Ö.R.CS., a Nézőművészeti  Főiskola, a Caveman, a Francia rúdugrás, A vándor színész meséi és az Ötödik Sally.

A társulati ülés után azonnal elkezdődött a Függöny fel! olvasópróbája. A szereplők: Schmied Zoltán, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán/Szemenyei János, Botos Éva, Szilágyi Csenge, Cserna Antal, Ágoston Katalin, Vári-Kovács Péter és Papp János.

A bemutató október 18-án és 19-én lesz. 

 

süti beállítások módosítása