A Vígszínház-pályázatról: Bodrogi és Reviczky is szakmai bizottsági tag

Ketten pályáznak a Vígszínház vezetésére: a jelenlegi vezető, Eszenyi Enikő és Balázs Péter, a szolnoki színház igazgatója. A Színház.hu információi szerint csütörtökön tartják a jelöltek szakmai bizottsági meghallgatását. 

A Vidnyánszky Attila vezette Színházi Bizottság a szakmai testület tagjának választotta Bordogi Gyulát, a Nemzet Színészét, Piros Ildikó színésznőt, Csiszár Imre rendezőt, aki a szolnoki színház társulati tagjai között is szerepel, Reviczky Gábort, a Nemzeti Színház új színészét, aki egészen a múlt évad végéig a Vígszínház munkatársa volt. A Vígszínház Csőre Gábort delegálta a bizottságba, amelyben két önkormányzati és egy minisztériumi képviselő is szavazati jogot kap.

 

víg
A Színház.hu információi szerint a szakmai bizottsági tagságot vállalta volna egy budapesti színház igazgatója, de helyette végül mást kértek fel.

Pályázatát eddig csak Eszenyi Enikő tette nyilvánossá, aki a dolgozat prológusában kifejti, olyan színházról álmodik, "amelyben megkerülhetetlen társadalmi valóságunk kritikai és elemző szemlélete, és amely meghatározó szerepet játszik a társadalomban, amely igazi szellemi műhely, ahol egymásra figyelve, egymással vitatkozva érzékeny, nyitott emberek dolgoznak".

Arról, hogy Balázs Péter milyen szellemben kívánná vezetni a Vígszínházat csak korábbi nyilatkozatai árulkodnak. 2011-ben, amikor a POSZT versenyprogramjában szerepelt a Pintér Béla Társulat Szutyok című előadása, a Színház.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott: "Tudom, hogy a szutyok olyan szó, ami rengeteg aktuális, emberi problémát jelölhet (…), de én nem a szutyok oldalán állok. Olyan színházat szeretnék, amiben maga is jól érzi magát. (…) Én a közönség azon rétegéért dolgozom, amelyik nem kísérleteket szeretne látni, hanem bevált formákat élvezne".

 

 

A szolnoki igazgató arról is beszélt, hogy 1996-ban, 25 évnyi munka után miért jött el a Vígszínházból. "Nem értettem egyet azzal, hogy merre kanyarodik az intézmény. Szerintem inkább a Várkonyi Zoltán-féle művészeti irányzatot kellett volna újragondolni. Rendezni is szerettem volna, de erre csak máshol kértek fel" - fejtette ki interjúnkban. Arról, hogy mégis a Vígbe készül, 70. születésnapján adott nyilatkozata árulkodott, amelyben arról szólt, hogy még "komoly tervei vannak a jövőre nézve".

Hírünkhöz szerettük volna mellékelni a Balázs Péter által készített szolnoki reklámvideókat, de ezeket az utóbbi időben eltüntették a Youtube-ról.

 

Tóth Berta / Színház.hu
 

süti beállítások módosítása