Attrakciókkal és Wagner-zenével vár az Opera évnyitója

A tavalyi sikeres szabadtéri évnyitó után idén ismét lezárják az Andrássy út Magyar Állami Operaház előtti szakaszát, hogy a közönség szeptember 14-én itt figyelhesse a dalszínház Wagner 200 című eseményét.

"Igyekszünk bemutatni a műfajt azoknak, akik különböző okokból egyelőre még félnek bejönni az Ybl-palotába vagy az Erkel Színházba. Bár már májusban megemlékeztünk Wagner születésének 200. évfordulójáról, és a szintén 200 éve született Verdi életműve folyamatosan repertoáron van, most megpróbáljuk a programmal sokak számára befogadhatóvá tenni a zeneszerző muzsikáját" - mondta Ókovács Szilveszter főigazgató a szerdai "sportbemutatón".

 

Download

Balról jobbra: Kótai Mihály ökölvívó, Ókovács Szilveszter igazgató és Apáti Bence balettművész

 

 

Az Andrássy úton táncszámok, divatshow, valamint sport és artista attrakciók kísérik Wagner alkotásainak kiemelkedő darabjait. A főigazgató hangsúlyozta, hogy Wagner személyiségét olyan kitartás jellemzi, mint amilyenre a sportolóknak van szükségük, ha eredményesek akarnak lenni. A sajtótájékoztatón a zenei és sportbarátság jegyében Apáti Bence balettművész és Kótai Mihály ökölvívó egymenetes barátságos küzdelme demonstrálta az elmondottakat.


Szeptember 14-én szombaton délelőtt minitárlat nyílik a házban Wagner-relikviákból, délben Nietzsche-levelekből tartanak felolvasást, majd kamarakoncerten Wagner-dalok szólalnak meg.

Este kezdődik a szabadtéri program az Andrássy úton, amelynek keretében először a Lohengrin harmadik felvonásának előjátéka szólal meg az Operaház zenekarának előadásában, utána a Tannhäuser nyitányra és a bacchanáliára a Nemzeti Balett táncosai és a Rippel Brothers akrobatikus csoport tagjai mozognak. Ismert operák dallamaira, úgy, mint a Trisztán és Izolda, A walkür, és A nürnbergi mesterdalnokok, terveznek kosztümös divatfantáziát, gerendagyakorlatot, lólengést, tűzzsonglőr-showt és rockkoncertet. 

Az operaházi muzsikusok által alkotott Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szeptember 16-án adja első hangversenyét az Ybl-palotában. A koncertet a társaság új elnök-karnagya, Pinchas Steinberg vezényli. A koncert ugyancsak Wagner-művel kezdődik, a korai opera, a Rienzi nyitányát játsszák - mondta el a zenekar igazgatója, Simon Béla. A folytatásban a Wagner által különösen tisztelt Beethoven IV. G-dúr zongoraversenyét adja elő a koncert brit szólistája, Michael Roll.

A zongoraművész 10 éves kora óta koncertezik, olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Boulez, Giulini, Masur, Sanderling, Gergijev vagy Steinberg. Michael Roll a legjobb zenekarokkal lépett fel, például a Londoni Filharmonikusokkal, a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral vagy a Royal Filharmonikusokkal.

Az estet Brahms II. szimfóniája zárja.

 

Forrás: Színház.hu, Operaház, MTI

süti beállítások módosítása