Cserhalmi György és Gáspár Sándor is Székesfehérváron folytatja

Nyolc színésszel és négy táncossal bővült a Vörösmarty Színház társulata, Bagó Bertalan rendező pedig Pro Theatro-díjat kapott.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház közleménye:

 

 

„A színház életében volt egy rövid, de fantasztikus korszak: 195 évvel ezelőtt az ország legjelentősebb színészeiből állt össze egy társulat, amely az akkor éppen csírázó magyar nyelvű színjátszást felvirágoztatta. Ezt az örökséget szeretném továbbvinni a megújult társulattal” – kezdte évadnyitó beszédét a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János. 

 

 

bakterhaz13

Indul a bakterház Fotó: Simon Erika

 

Az új évad Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiájával kezdődik a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A darabot Bagó Bertalan rendezésében mutatják be szeptember 21-én: a Bakter szerepen Gáspár Sándor látható, a Banyát Kubik Anna alakítja.

 

A színház művészeti vezetője Bagó Bertalan a Bizánc, a Don Carlos és az Indul a bakterház című előadások rendezője vehette át a Pro Theatro Civitas Albae Regalis-díjat dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.

 

„Egy olyan személynek adjuk át a díjat, aki az elmúlt évad legmeghatározóbb előadásait hozta létre. Ez az cél az, amely felé haladnia kell a színháznak” – fogalmazott a polgármester. A díjat Székesfehérvár Önkormányzata alapította: olyan, a székesfehérvári színházi életben tevékenykedő művészeknek adományozza, akik munkájukkal a város szellemi gyarapodását segítik.

 

 

Evadnyito tarsulati Szikora János igazgató az évadnyitó ülésen
 

Az igazgató kiemelte a két nyári produkció, a Csak egy tánc volt és a Bor, mámor, szerelem című előadás sikerét: az utóbbi operettkoktélt a nagyszínpadon játsszák az új évadban, valamint a fővárosi Stefánia Palotában is vendégszerepel majd. Hozzátette: az idei Koronázási Ünnepi Játékok felpezsdítették a várost, ezért jövőre is megrenedezik az eseményt. 

 

Az új évadtól Kozák András színész, a Vörösmarty Színház egykori művészeti vezetője nevét veszi fel a színház stúdiószínpada – jelentette be az igazgató. A kiállítással egybekötött névadó ünnepséget szeptember végén, október elején tartják.


Két próbafolyamat is zajlik már a Vörösmarty Színházban. Tasnádi István Cyber Cyrano című net-drámáját Tóth András rendezi Bakonyi Alexa, Habóczki Máté és Thompson Lara szereplésével. Hargitai Iván A fösvény című Moliére-darabot viszi színre, Hirtling István, Lábodi Ádám, Ostorházi Bernadett, Andrássy Máté és Kerkay Rita főszereplésével.

A társulat nyolc színésszel bővült: Cserhalmi György, Földes Eszter, Gáspár Sándor, László Zsolt, Makranczi Zalán, Radnay Csilla, Törőcsik Franciska és Varga Mária a 2013/2014-es évadtól a Vörösmarty Színház tagja. A Horváth Csaba vezette tánctagozathoz szerződött Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József és Krisztik Csaba. A Színház- és Filmművészeti Egyetem két színészhallgatója, Kerkay Rita és Ostorházi Bernadett az új évadban szintén játszik a Vörösmarty Színház színpadán.

 



süti beállítások módosítása