Csökkenő bevétel mellett is 14 bemutatót tart a szegedi színház

Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak – jelentette be az évadnyitó társulati ülésen Gyüdi Sándor főigazgató.


A szegedi teátrum élére idén újabb öt évre megválasztott Gyüdi Sándor elmondta: a repertoárban lesz három opera, egy klasszikus operett, két balett, hat színmű - három magyar és három külföldi -, valamint két gyerekdarab. A bemutatók közül a Nagyszínházban és a Kisszínházban is hetet-hetet állítanak színpadra.

 

"A premierek és a dátumok időnként összefüggenek" - mondta a direktor, hiszen a Magyar Dráma Napján láthatja a közönség Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékát, Verdi születésének kétszázadik évfordulóján a Simon Boccanegra című operát, Bálint napon Hubay Miklós az Ők tudják, mi a szerelem című darabját mutatják be, a Költészet napján pedig Jacques Offenbach Hoffmann meséit.

 

szeged evadnyito

Fotó: szegedma.hu

 

Az évek óta nagy sikerrel futó Armel Nemzetközi Opera fesztiválnak idén is egyik helyszíne lesz a Tisza-parti teátrum. A rendezői gárda igen színes lesz az évadban - mondta Gyüdi Sándor. Az állandó rendező, Bodolay Géza mellett Juronics Tamás is színpadra állít operát, Sándor Jánosnak és Keresztes Attilának pedig idén is látható munkája a színházban. Ács János, Ádám Tamás, Hollós Gábor és Toronykői Attilavisszatérő alkotók Szegeden, mellettük új rendezőként debütál Szarka János és Bagó Bertalan.

 

A direktor az évadnyitón szólt a színház anyagi helyzetéről is. Elmondta, hogy a költségvetés 2013-ban 51 millió forinttal kevesebb mint 2011-ben volt, ami jelentős összeg. A bevétel ennyivel csökkent, a hiány azonban ennél nagyobb, hiszen a kiadások nőttek. A teátrum éves összköltségvetése 1,2 milliárd forint, amelynek háromnegyedét a bér- és üzemeltetési költségek teszik ki, így mindössze 300 millió forint marad a műsor összeállítására. A hiányzó összeg tehát, több mint két darab költsége, de ennek ellenére nem lesz kevesebb bemutató, hiszen az egy negatív spirálba húzná a színházat. Kevesebb bemutatóval kevesebb néző lenne, és kevesebb bevételt eredményezne - magyarázta a főigazgató.


Gyüdi Sándor több dologban bízik: elsőként abban, hogy a nemzeti színházak rendszere "még nem állt be", és meg kell fogalmazni a tapasztalatokat, érvényesíteni az érdekeiket. Ezzel kapcsolatban hétfőn a nemzeti színházak igazgatói megbeszélést tartanak. Másodszor abban, hogy a város felelősséggel kezeli a helyzetet, és továbbra is támogatja a színházat. "Emellett magunkban bízhatunk, abban, hogy amit dolgozunk, az értékes és társadalmilag hasznos" - tette hozzá.

 

A színház idén egy új elismerési rendszert is elindított a műszak dolgozói számára, így az évadnyitón A Szegedi Nemzeti Színház örökös mestere címet kapott Eperjesi Ferencné, Nagy Mihály és Várszegi Ottó.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása