Közös koncertsorozatot indít a Nemzeti és a Danubia zenekar

Az Óbudai Danubia Zenekar, amely korábban több színielőadásban játszott és koncerteket adott a Nemzeti Színházban, idén filozófiájában is új sorozatot indít a teátrumban. Első alkalommal, szeptember 15-én Veress Sándor, Bartók, Kodály és Dohnányi műveit adja elő.

A húszéves Óbudai Danubia Zenekar (ÓDZ) és a Nemzeti Színház közös koncertsorozatának első estjén magyar zeneszerzők kompozíciói hangzanak el. Köztük Veress Sándor kolozsvári születésű, később Svájcban letelepedett zeneszerző Négy erdélyi tánc című darabja, Bartók Táncszvitje, Kodály Zoltán Galántai táncok című műve és Dohnányi Ernő Ruralia Hungaricája.

 

danubia-zenekar-d0000F3F3aa41803dc6b1

 

Mindegyik hangverseny tematikusan kapcsolódik a mintegy két héttel későbbi színházi főpróbához, illetve bemutatóhoz - mondta Hámori Máté, az ÓDZ frissen hivatalba lépett művészeti vezetője.

 

Nem csupán zeneművek, hanem versek is elhangzanak a műsorban külhoni magyar színészek tolmácsolásában. A program címe Petőfi A magyar nemzet című versének egyik sora: "Ha a föld Isten kalapja...". A szeptember 15-i koncert Tamási Áron Vitéz lélek című példázatához kötődik, amelyet Vidnyánszky Attila rendezésében szeptember 27-én mutat be a Nemzeti Színház társulata.


Novemberben közepén Carl Theodor Dreyer 1928-ban készült klasszikus némafilmjéhez, a Jeanne d'Arc szenvedéséhez írt Richard Einhorn-oratórium (1994) filmvetítéssel egybekötött élő előadása következik. Ez Arthur Honegger és Paul Claudel Johanna a máglyán című oratóriumának színházi premierjét előzi meg.

 

A 2014 év elejére várható Ahogy tetszik-bemutatót egy szintén Shakespeare-drámát idéző Purcell-"semi-opera", A vihar előadása előzi meg - részletezte a karmester.

 

A februári János vitéz-bemutatót egy, a világverő magyarokat megjelenítő zeneművekből összeállított műsor vezeti fel. Elhangzik Weiner Toldi-szvitje, Kodály Háry-szvitje és Gyulay Gaál János filmzenéje, amely Jankovics Marcell animációs filmjéhez készült.

 

A tavasz végére tervezett Witold Gombrowicz-bemutatót, az Operettet megelőző koncerten olyan kísérőzenékből válogatnak, amelyeket a dráma előadásaihoz komponáltak a legkülönbözőbb színházakban.

 

Hámori Máté 2013 szeptemberétől az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője: mint elmondta, szerepet kap az együttes szervezeti átalakulásában, amely az előadóművészeti törvény előírásaihoz igazítja a zenekari tagok foglalkoztatásának módját.

 

 

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása