'Békés, csabai színházi napot' rendeznek Budapesten

A Békéscsabai Jókai Színház szeptember 10-én, 19 órakor Shakespeare Lear király című művével mutatkozik be a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, a Békés megyei teátrum azonban már 16 órától utcazenével, kolbászkóstolással és szakmai fórummal várja az érdeklődőket.

 

A Békés, csabai színházi nap elnevezésű kísérőrendezvényen lesz színháztechnikai bemutató és évadismertető is Vantara Gyula, Békéscsaba polgármesterének közreműködésével. Mint ismeretes, a Jókai Színház műsorváltozással kezdi 2013/14-es évadát: közkívánatra a nyáron, szabadtéren nagy sikerrel bemutatott István, a király lesz az első kőszínházi premier a Montmartre-i ibolya helyett.

 

A kísérőprogramok után, 19 órától a Lear királyt tekinthetik meg a nézők a békéscsabai színház társulatának előadásában, az angol Chris Rolls rendezésében.

 

Lear Secu ignacz bence 005 4 1

Fekete Péter igazgató ellenőrzi a nézőket (Fotó: Ignácz Bence, A-Team)


Békés, csabai színházi nap – program:

16.00: Vendégfogadó élőzene az utcán, fellépnek a Jókai Színház művészei és barátaik: a Rackajam, Huzella Péter, Szomor György és Gubik Petra. Közben vendégfogadás, csabai kolbász kóstoló


16.00-16.45: Színházszakmai fórum, címe: Különleges színházi terek kialakítása és működtetése. Modern hangzás a klasszikus színház világában. Előadó: Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója


16.45-17.00: Színházi surround rendszer bemutatása a színházteremben


17.00-17.30: A Jókai Színház 2013/2014-es évadának ismertetése. Közreműködik: Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere és a színház társulatának tagjai


17.30-17.45: Csabai ízek – vendéglátás a színház aulájában


18.30: Előjáték a színház bejárata előtt (csekk-in motozás, security akció)


19.00: William Shakespeare: Lear király – előadás

 

süti beállítások módosítása