Áttér a MÜPA a tematikus programszerkesztésre

A Művészetek Palotája (Müpa) áttér az évados tervezésre és a tematikus programszerkesztésre, így az új évadban bemutják Melis Lászó Bakkhánsnők című operáját, vendégszerepel Jordi Savall katalán viola da gamba-játékos és az  "az orgona Paganinije", az amerikai Cameron Carpenter.

A vezérigazgató hangsúlyozta: az európai kultúra szilárd értékei olyan horizontot jelölnek ki számára és az intézmény számára, amelyen továbblépve idén az identitás fogalmát járja körül programjuk.


"A fogalom aktualitását igazolta az a fotópályázatunk, amelyet még az előző évadban hirdettünk meg, és amelyre minden eddiginél többen jelentkeztek fiatalok. A pályázat címe ez volt: Ki vagy te? A kérdés több vonatkozásban is feltehető: kik vagyunk mi, kik voltak az elődeink, kik lesznek az utódaink" - magyarázta Káel Csaba.

 

mupa 1

 

Kiemelte, hogy az évad együttesének azért választották az MR Szimfonikusokat, mert az idén 70 éves zenekar Bartóktól és Dohnányitól kezdve a máig szinte mindig a vele kortárs alkotásokat szólaltatta meg. "Az évad művésze Perényi Miklós gordonkaművész lett, aki egész életével példázza kulturális identitásunkat" - hangsúlyozta a vezérigazgató.


A budapesti Mahler-ünnepet felváltó, szerda este kezdődő Európai hidak sorozat is a Budapesti Fesztiválzenekarral közös fesztivál, amely Káel Csaba szerint segít tájékozódni a közelünkben élők kultúrájának értékei között.

 

"Amikor még nem, vagy csak ritkán kaptunk nyugati útlevelet, sokkal tájékozottabbak voltunk a cseh színházról, a lengyel dzsesszről és filmről, a keletnémet zenei életről. Ma csak kevesen informáltak. Az Európai hidak idén a cseh kultúrát hozza premier plánba a barokk muzsikától, Dvorák művein át a mai cseh komponistákig".


Szeptember 22-én a Müpában vendégszerepel Jordi Savall viola da gamba-játékos, a régizene katalán sztárja és kórusa, valamint zenekara, koncertjükön a Borgiák zenéjét játsszák, ami azért is érdekes, mert a Borgiák világát megidéző filmsorozatot részben Magyarországon forgatták, és a hazai képernyőkön is sikerrel szerepelt.


A Budapest Music Centerrel közösen szervezett Új Magyar Zenei Fórumra nevezett fiatal magyar zeneszerzők döntőjét és a díjátadó gálát ugyancsak a Művészetek Palotájában rendezik meg szeptember 26-án.

 

"Szép ív rajzolódik ki az ifjú nemzedéktől a középgeneráción át az úgynevezett nagy öregekig. Mi rendeltük meg és októberben bemutatjuk Melis Lászó Bakkhánsnők című operáját, amely Euripidész ógörög szövege nyomán készült Jeles András közreműködésével. A Neue Oper Wiennel együttműködésben mutatjuk be Eötvös Péter Lilith-jét. Eötvös részben számunkra, részben a Kölni Operaház felkérésére írja következő darabját. Megbeszéléseket folytattunk a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetőivel arról, hogy Kurtág György Samuel Beckett drámájából készült első, A játszma vége című drámát feldolgozó operáját közös produkcióban mutassuk be" - részletezte a vezérigazgató.

 

A Müpa profilját hangversenyorgonája is meghatározza, jövő márciusban a hangszer meglepő lehetőségeit mutatja be a virtuóz technikájú és fantáziájú amerikai Cameron Carpenter, "az orgona Paganinije". Káel Csaba azt is elmondta, büszke arra, hogy a nagy európai hangversenytermek szervezetének Rising Star programjába Balázs János fiatal zongorista tehetséget nevezhették.


Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása