Nem csak utazószínház - Indul az évad a Spiritben

Vajda Panni: Szerelmek az égből című bulvárkomédiájával indul az évad szeptember 24-én a Spirit Színházban, amely idén hat új darab bemutatóját tervezi, köztük egy családi musicalét is.

 

A színház ügyvezetője, Perjés János fontosnak tartja, hogy ne csak utazószínházként funkcionáljanak, így a nagyszínpadi előadásaiknak Budapesten az Átrium Film-Színház és a Belvárosi Színház ad helyet. A kamaraelőadásokat Spirit Klubszínház néven a Budapest Jazz Clubban játsszák havi rendszerességgel, az elsőt szeptember 7-én tartották Érik a fény címmel. Az igazgató szerint a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy olyan darabot tűzzenek műsorra, mely a pesti és a vidéki közönség igényeit egyformán kielégíti.

 

Szeptember végén két új darab premierjét tűzték műsorra: 24-én Vajda Panni: Szerelmek az égből című darabjának ősbemutatóját a Belvárosi Színházban tartják. Az előadást Király Attila rendezte, a darab főszereplői Haumann Petra, Miller Zoltán, Lapis Erika és Perjés János.

 

 

Három nappal később, szeptember 27-én az Átrium Film-Színház-ban mutatják be Divinyi Réka: A szűz, a Sóher, a Mikulás és a többiek című előadást. A Magács László által rendezett mű Machiavelli Mandragóra című darabja nyomán készült, a főszerepeketLázár Kati, Szerémi Zoltán és Miller Zoltán játssza. A darabban közreműködnek a Kaposvári Egyetem színinövendékei

 

Huszárik Kata hosszú kihagyás után az Eszter hagyatéka című darab főszereplőjeként lép színpadra októberben. A Márai Sándor azonos című regénye alapján készült művet az Átrium Film-Színházban Lénárd Róbert állítja színpadra. Huszárik Kata mellett Zsurzs Kati és Király Attila is színpadra lép.

 

Békés Pál - Várkonyi Mátyás: Félőlény című családi musicaljét október 19-én mutatják be az Erzsébetligeti Színházban Botos Éva, Bardóczy Attila és Vásári Mónika főszereplésében. A darabot Szalóky B.Dániel rendezte. A Budapesti Jazz Clubban decemberben tervezik Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy című darab bemutatóját Léner András rendezésében. Ugyanitt szeptember 7-én verses jazz esttel is készülnek az új évadban: Érik a fény címmel Kolti Helga és Dobri Dániel adja elő klasszikusok verseit.


Repertoráon marad A karnevál vége, Müller Péter Szeretetkönyve  és a Számkivetve című darab is, amelyben Márai Sándor és Wass Albert megálmodott találkozását vitték színpadra. Műsorra tűzték továbbá A Latin érintés - Historia de un amor című koncertet, a Mesterek: Popper és Müller egy esten című két egyfelvonásos darabot és Szenes Iván: Szenesnek áll a világ című zenés színpadi játékát is. A beavató jellegű Spanyol románc című előadás és a zenés filmutazást ígérő "WawS" - What a wonderful SONG című filmslágeres estet is újra láthatják a nézők.

 

 



 

 















































süti beállítások módosítása