Vidnyánszkyék fenntartják a Burgtheaternek szóló meghívást

Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiváljára - közölte a teátrum arra reagálva, hogy a bécsiek pénteken nyílt levélben szögezték le: nem fogadják el az invitációt. 

A Burgtheater pénteken azért utasította el a meghívást, mert "a jelenlegi magyar kormány kultúrpolitikusaival, köztük Balog Zoltán miniszterrel és Vidnyánszky Attilával szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ők a találkozásainkat utólag gyakran másként állították be, mint ahogy azok zajlottak".

 

nsz

 

"Nem akarjuk engedni, hogy a Burgtheater hírnevét ismét felhasználják a magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására" - fogalmazott Matthias Hartmann igazgató, aki hangsúlyozta, hogy a Burgtheater ennek ellenére folytatni szeretné az eszmecserét a magyarországi kultúrpolitikáról, és árnyalt vitát kíván lehetővé tenni. A közlemény szerint ehhez jelenleg jobb helyszín Bécs, mint Budapest.


A Nemzeti Színház erre reagálva kiemelte: a 2014 elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztivált a "vita" helyett az együttműködés, a kulturális párbeszéd szellemében szervezi. "A nemzetközi fesztivál szándéka, hogy erősítse Magyarország jelenlétét a nemzetközi színházi életben, erre a hazai színházi szakmának égető szüksége van" - olvasható a Nemzeti Színház közleményében, amely szerint a magyar színházak művészi teljesítménye megállja a helyét nemzetközi összevetésben is.


Mint írják, a nemzetközi fesztiválra már elfogadta a meghívást Oroszország egyik legrégibb és legjelentősebb színház, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház igazgatója-művészeti vezetője Valerij Fokin. Budapestre érkezik a moszkvai Művész Színház is, amelyet még Sztanyiszlavszkij alapított, amelynek jelenleg Oleg Tabakov a vezetője. Szerepel majd a fesztiválon a bukaresti Nemzeti Színház, a varsói Nemzeti Színház, az újvidéki Nemzeti Színház, a ljubljanai Nemzeti Színház és az oslói Nemzeti Színház egy-egy előadása, de még számos teátrummal áll tárgyalásban a Nemzeti Színház.

 

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása