A Fux Feszten szerepelt a szatmári bábtagozat

A Jan Romanowsky Majolenka hercegkisasszony című műve alapján készült bábelőadással lépett fel szeptember 15-én a Harag György Társulat bábtagozata a Nagyváradon először megrendezett Fux Feszten.

 

A nagyváradi bábszínház egykori díszlet-és jelmeztervezője, Fux Pál grafikus emlékére rendezett fesztivál nemcsak seregszemle az Erdély különböző pontjairól és külföldről érkező bábtársulatoknak, hanem fontos szakmai fórumot is kíván teremteni számukra. A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett fesztivál szeptember 11-én indult el, és az I. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja alcímet kapta.

 

Majolenka

 

Az ötnapos rendezvénysorozaton 11 társulat összesen 17 előadást mutatott be. A versenyprogramban szereplő romániai magyar bábszínházak mellett olyan meghívott műhelyek előadásait is láthatta a közönség, mint a bukaresti Țăndărica Animációs Színház, a debreceni Vojtina, a kaposvári BábSzínTér, a pécsi MárkusZínház, vagy a nyírbátori Szárnyas Sárkányok társulata.


„Számunkra különösen fontos, hogy részt vehetünk a fesztiválon, hiszen olyan fontos szakmai találkozó ez, ahol a különböző társulatok megoszthatják egymással tapasztalataikat” – nyilatkozta Bandura Emese, a szatmári bábtagozat megbízott vezetője. A bábtagozat idén már szerepelt seregszemlén, hiszen felléptek a Csíkszeredában első ízben megrendezett Lurkó Fesztiválon. A gyermek- és ifjúsági színházi találkozón nagy sikerrel játszották a Bandura Emese által színre vitt A három kismalac és a farkasok című kesztyűbáb-előadást.

 

A Majolenka hercegkisasszony rendezője Szilágyi Regina, a bábokat és a díszletet Bodor Judit tervezte. Az előadást a bábtagozat már két alkalommal is sikerrel játszotta idén a Magyar Színházak XXV. Jubileumi Kisvárdai Fesztiválján. A szatmári bábosok egyébként az idei évadban ünneplik fennállásuk tíz éves évfordulóját, amely tiszteletére többnapos rendezvénysorozattal készülnek

.
Forrás, fotó: Harag György Társulat

 

süti beállítások módosítása