Kreatív Emmy-díjat kapott Homonnay Gábor jelmezkivitelező

Munkája és az egész magyar stáb nagy elismerésének nevezte Homonnay Gábor jelmezkivitelező kreatív Emmy-díját, amelyet a Borgiák című televíziós sorozatban való közreműködéséért ítéltek neki magyar idő szerint hétfő hajnalban az egyesült államokbeli Los Angelesben.

A magyar szakembert már a díjra való jelölése is nagy megtiszteltetésként érte. "A második évadban már jelölték az olasz jelmeztervezőnket a díjra, idén azonban azzal lepett meg a produkció, hogy engem is felterjesztettek a jelöltek listájára" - mondta el Homonnay Gábor az MTI-nek hétfőn.


A szakember felidézte, hogy nagyon sok magyar dolgozott a produkcióban, volt, hogy egy forgatási napon 15-20 varrónő, szabász és 40-50 öltöztető is a helyszínen volt, ezért a díj nemcsak az ő munkájának, hanem az egész magyar stáb teljesítményének az elismerése is.

 

homonnay-gabor


"Hatalmas stábbal dolgoztunk együtt, nagy költségvetésből, igazából nem voltak korlátaink. Amit megálmodtunk, meg tudtuk valósítani, szabad kezet kaptunk és minden olajozottan működött. A jelmezek tervezésére és elkészítésére, valamint minden egyéb munkafolyamatra mindig volt elég idő felkészülni" - emlékezett vissza a forgatásokra Homonnay Gábor.
A munka legizgalmasabb részének a több száz fős jeleneteket nevezte, amikor már hajnali háromkor el kellett kezdeni az öt-hatszáz szereplő öltöztetését, hogy reggel hét órakor foroghasson a kamera.


A magyar jelmezkivitelező a második és harmadik évadban dolgozott együtt a produkció stábjával, és jelenleg is egy sorozat előkészületeiben vesz részt. Az amerikai díjátadón munkája miatt nem tudott részt venni.


A technikai kategóriákban (vágás, hang, speciális effektusok, jelmez) való Emmy-díjak odaítélése egy héttel előzte meg az "igazi" Emmy-díjak jövő vasárnapi kiosztását, amelyet a televíziós produkciók Oscar-díjának tartanak.


Ebben az évben három másik magyar is a díj várományosai között szerepelt; Kiszelly Gábor másodlagos speciális effektusokért felelős technikust, Halász Judit fodrászt és Varga Judit art directort is a díjra jelölték. Homonnay Gáborral együtt mind a négyen az etyeki Korda Filmstúdióban forgatott sorozatban működtek közre.

 

Az m1-en is látható széria a késő középkori Itália történelmének egyik leghírhedtebb fejezetét dolgozza fel: a XV. század végén megválasztott VI. Sándor pápáról, valamint családjáról és a hatalomért folytatott harcról szól. Főszereplője Jeremy Irons, aki VI. Sándor pápát alakítja.

süti beállítások módosítása