"Négy alappillérre helyezzük a munkát" - Megnyitotta 2. évadát a Bethlen Téri Színház

A sokszínűség jegyében indul a második évad a Bethlen Téri Színházban: családi nyílt nap, tánc-, báb- és gyerekszínházi programok, bemutatók, fesztiválok, filmvetítések, kiállítások várják a közönséget.

Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház művészeti igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján felidézte: az intézmény 2012 januárjától működik befogadó színházként. A második évadban is az összművészeti jelleg megtartásával, az eddigi tapasztalatokat felhasználva, megújult arculattal várják a közönséget.


Elmondta: munkájukat négy alappillérre helyezik, amelyek a színház, a tánc, a gyermek-, báb- és a közösségi programok. A megvalósításban továbbra is számítanak az ESZME Egyesületre, az Apró Színházra, a FÜGE Produkcióra és a Közép-Európa Táncszínházra. Új együttműködésekről is szólt: a Honvéd Együttes és a Marica Produkció több bemutatóját is a színházban tartja, emellett Gergye Krisztián Diskurzusművész(t)estek címmel indít havonta jelentkező sorozatot. A táncos, koreográfus, rendező akcióperformanszait mindig más meghívott előadóval készíti.

 

  • Csányi Krisztina Csizmadia Tibor Szögi Csaba Kelecsényi Vera Kroó Balazs fot Hrotkó Bálint
  • Fotó: Hrotkó Bálint


Az igazgató hozzátette, hogy az egykor Kellér Dezső vezette Bethlen téri kabaré felélesztését is célul tűzték ki. A Stand Up Brigád továbbra is rendszeresen fellép, emellett új programot is indítanak: havonta egyszer klubjelleggel stand-up esteket tartanak a kávézóban tehetséges fiatalok bevonásával. A színház tehetségkutató programjához kapcsolódik a Gangaray Dance Company Trambulin elnevezésű programja is, amelynek bemutatóit kéthavonta láthatja a közönség.


Az évad családi nyílt nappal indul szeptember utolsó vasárnapján, azonban már korábban is várják egy-egy programmal a nézőket. Csütörtökön az Ars Sacra fesztivál egyik programját, Kövesdi Miklós Gábor Játszd újra, Noé! című stand-up estjét, kedden pedig Jobbágy Bernadett koreográfus Határvidékek című munkáját láthatja a közönség.


A Játsszunk Színházat! címmel megszervezett családi nyílt napon a vasárnapokat jellemző családi programokat mutatják be. Az Apró Színház előadását követően ingyenes programokkal, interaktív, készségfejlesztő játékokkal, népdal- és táncoktatással, rajzversennyel várják a gyerekeket és szüleiket.


Az igazgató az első bemutatók között említette a Honvéd Táncszínház Színészkarának október 3-i premierjét. Csizmadia Tibor, a színészkar művészeti tanácsadója, a produkció rendezője elmondta: a közelgő 100 éves évfordulóhoz kapcsolódva első világháborús katona-dalokból készítettek klipeket, amelyet összművészeti játék formájában, tánccal, bábbal, vetítéssel hat színész munkájaként adnak elő Elhalasztott holnap címmel.


Gergye Krisztián sorozata október 5-én indul, az első vendég Szalontay Tünde lesz. Másnap a Marica Bábszínháza Az Északi sárkány Birodalma című produkciót mutatja be, majd a Gangaray Trambulin első premierjét láthatja a közönség. A Közép-Európa Táncszínház Dűne című előadását november 15-én tűzik műsorra, az Apró Színház Kuruttyoló békakirály című, könyvbemutatóval egybekötött előadása pedig 30-án látható. Tavasszal a Hold gyermekei című produkcióját mutatja be az Apró Színház, emellett a Pulzus Társulás és Honvéd Táncszínház Színészkara is létrehoz egy közös darabot.


Folytatódik a Dance Open - Nyitott tréningek mindenkinek! és megrendezik Az Ifjú Koreográfusok Fóruma tehetségkutató programot, amelynek keretében elsőként Pálfi Gabriella előadása látható szeptember végén. Négy fesztivált rendeznek: az Erzsébet nap köré szervezett novemberi Sissi Őszi Tánchetet, a határon túli színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, az áprilisi Föld napjához kapcsolódó Globe Fesztet és a Monotánc Fesztivált.


Klubprogramokat is szerveznek: ingyenes filmvetítések, beszélgetések, koncertek, irodalmi estek várják a látogatókat a Bethlen Téri Színházban.


Az igazgató elmondta: az idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán 18 millió forintot nyert a színház működési költségeinek fedezésére. Tavaly székvásárló támogatói akciót indítottak, amelynek sikerét mutatja, hogy eddig 100 támogatói kártya - ezzel színházi szék - talált gazdára. Az intézmény önkéntes programot is indított az idén.

süti beállítások módosítása