A zlíni bőrözővel indul az évad az RS9-ben

Szeptember 19-én Tamási Zoltán: A zlíni bőröző című darabjának premierjével indul az évad az RS9 Színházban. Az első bemutató egy 20-as évek-beli, rejtélyes gyilkosságsorozat részleteibe avatja be a nézőt. 

 

Dobay Dezső alapító az RS9-ről:

 

A miénk a második független színházi épület Budapesten, amihez az engedélyt még a BRFK-tól kellett megkérjük 1988-ban. Nem ment könnyen a hivatalos út akkoriban sem. Szerencsénkre segített minket egy később országos hírű politikus, aki ebben az időben a kerületi tanácsnál dolgozott: Csiha Judit elintézte, hogy papír nélkül is elkezdhessük a munkát. Mi pedig Lábán Katalinnal óriási lelkesedéssel fogtunk a színházalapításba. Persze, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyszer megérjük: mi lettünk a veteránok, a honi színházi élet öreg partizánjai. De hát így alakult….

Baromi sok érték teremtődött itt az évek során, ami engem arra sarkall, hogy a jelenlegi mostoha körülmények között se veszítsem el a lelkesedésemet, a hitemet. (…)

A  módszerváltás, majd az uniós betagozódás segítette az alternatívokat. Az ezredforduló táján azonban a fiatalok érdektelenek lettek, nem foglalkoztak a színházzal. Hogy miért? A tömegkulturális borzalom beindulása óriási károkat tett az agyakban, a szívekben. A város sem támogatott minket; úgy voltak velünk, hogy "ott vagytok, jól vagytok, de semmit sem kaptok…" (Forrás: Pepita Magazin)

 

 

Dobay Dezso

Fotó: pepitamagazin.com

 

A zlíni bőröző - Darabismertető:

 

1921-ben, Tomas Batát, a sikeres cipőgyárost, Zlín polgármesterévé választják. A hivatalos ceremónia előtt azonban hátborzongató események láncolata bontakozik ki. Mila Pasek nyakkendőjére köti makulátlan csomóját, és közben senki sem sejti, hogy kicsoda is ő valójában. Senki sem sejti, hogy valójában ő a legsötétebb, legveszedelmesebb elme. Egy szörnyeteg, akinek önzése határtalan, uralomvágya könyörtelen és véres. Összesen 69 felderítetlen brutális gyilkosság elkövetője. Ő a hírhedt zlíni bőröző.

 

A történet gyökerei 1894-be nyúlnak, amikor a Bata testvérek Zlínben megalapítják a Bata Shoe Company-t, és ezzel lerakják a későbbi világmárka birodalom alapjait. Néhány év múlva az üzem gyárrá, az alkalmazottak száma húszról háromszázra bővül, és munkába lép egy szimpatikus és törekvő fiatalember. Aztán nem sokkal később a legkisebb Bata testvér, Milos rejtélyes körülmények között, nyomtalanul eltűnik...

 

Képek az előadásból:

 

544925 637163262964836 2072335074 n

 1.

544805 637163799631449 1388756593 n

 2.

544098 637162892964873 131790934 n

 3.

541905 637163886298107 870491637 n

 4.

532718 637163576298138 1575093739 n

5. 

529142 637162866298209 1464371180 n

6. 

522042 637162769631552 1833322725 n

7. 

65690 637162846298211 2033254068 n

8. 

 

Tamási Zoltán: A zlíni bőröző

Thomas Bata: Tamási Zoltán
Anna: Álmosd Phaedra
Jana/Svoboda: Gera Marina
Jan Bata: Jáger Szabolcs
Helena: Gergely Katalin
Milos Bata: Bródy Norbert
Mila Pasek: Oldal István
Dana: Zboray Antónia
Sonja: Sipos Vera
Pavel Darbak: Bodor Géza
Jirka Slacek/Jakub Rohas: Orbók Áron 

Zene: Monori András
Díszlet: Oldal István
Fény: Csáki Rita
Hang: Makray Gábor
Rendezőasszisztens: Farkas Bea
Író - Rendező: Tamási Zoltán
 
Bemutató: 2013. szeptember 19. - 19 óra
RS9 Színház
 

süti beállítások módosítása