Aláírásokat gyűjtenek Eszenyi újraválasztásáért

Petíció aláírására szólít fel az Újra Eszenyit! Facebook csoport, amelynek már több, mint 7000 kedvelője van.

„Olyan színházról álmodom, amelyben megkerülhetetlen társadalmi valóságunk kritikai és elemző szemlélete, és amely meghatározó szerepet játszik a társadalomban. Olyan színházról álmodom, amely igazi szellemi műhely, ahol egymásra figyelve, egymással vitatkozva érzékeny, nyitott emberek dolgoznak. Hiszek a szakértelemben, az alkotóerő felébresztésében, az ihlet erejében és a becsületesen értelmezett mesterségben.”
(Eszenyi Enikő igazgatói pályázatából)

 

eszennyi malkovich
Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter is pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára.
A Vidnyánszky Attila által vezetett Színházi Bizottság Bodrogi Gyulát, Piros Ildikót, Csiszár Imrét és Reviczky Gábort választotta abba a szakmai testületbe, amelynek tagjai még a Vígszínház által delegált Csőre Gábor, valamint két önkormányzati és egy minisztériumi képviselő. A testület szeptember elején hallgatta meg a két jelöltet, és a szavazás eredményeként egyenlő arányban javasolta Eszenyi Enikőt és Balázs Pétert az igazgatói székbe. A végső döntést a Fővári Közgyűlés fogja meghozni, az erre nyitva álló határidő október végén jár le, de szeptember 26-án, a következő Közgyűlés alkalmával már dönthetnek.


"Mi, színházszerető emberek hiszünk abban, hogy a kultúrának és ezen belül a színháznak függetlennek kell maradnia, és – Eszenyi Enikő szavaival élve – csak annyiban szabad politizálnia, hogy igényes, professzionális előadásokon keresztül gondolkodásra, a valóságra való reflektálásra késztesse a nézőt. Emellett hiszünk abban, hogy bár a döntést a Fővárosi Közgyűlés fogja meghozni, kellően sok támogató, aláíró véleménynyilvánítása képes befolyásolni az eredményt" - áll a felhívásban.

"Mi, aláírók ezzel az aláírással szeretnénk megmutatni, hogy a közönség véleménye is egy figyelembe veendő tényező, és ezúton javaslatot teszünk a Fővárosi Közgyűlésnek a pályázat elbírálására: ÚJRA ESZENYIT!" - áll a petíció oldalán.

Facebook-oldaluk: https://www.facebook.com/ujraeszenyit

süti beállítások módosítása