'A tánc szerelem' - Catalina Carrasco az L1danceFest vendége

A spanyol Catalina Carrasco Invisible reality azaz Láthatatlan valóság című előadásával érkezik az L1 Táncfesztiválra. Ennek kapcsán adott rövid interjút.

Villáminterjú Catalina Carrasco-val:


Mit jelent számodra a tánc?

A tánc maga az élet. Ez a két szó nálam kéz a kézben jár, gyakorlatilag ugyanazt jelentik számomra. Egyik sem létezik a másik nélkül.

Mióta táncolsz?


Amióta az eszemet tudom. Egészen pici gyermekkoromban felfedeztem, hogy a tánc számomra különleges, hogy meg fogja határozni az életemet. Hallgattam a belső hangra és komolyan foglalkozni kezdtem vele. Nem volt mindig egyszerű. A táncművészeti egyetem alatt komolyan meg kellett dolgoznom azért, hogy bent maradjak, de sikerült.

 

IMG 2760-edited A családod mennyire támogatott téged a választásodban?

Az elején egyáltalán nem támogattak. Mindig azt mondták, hogy a tánc nem szakma. Azonban én töretlenül táncoltam, nem hagytam abba. Ők pedig látták, micsoda örömet okoz nekem, így rám hagyták a dolgot. És persze számukra is jó volt látni, hogy valami boldoggá tesz. Később szépen lassan elkezdtem pénzt is keresni a szenvedélyemmel, így ők is komolyan kezdtek támogatni a karrierem építésében.

Milyen érzés fog el, amikor színpadra lépsz?

Pontosan olyan, mint amikor szerelembe esek.

Kezdetektől tudtad, hogy milyen tánctípus lesz neked való?

Dehogy! Rengeteg fajta táncot kipróbáltam, mielőtt megtaláltam a saját utamat. Az embernek sokszor több dologgal kell kísérleteznie, hogy érezze melyik lesz számára az igazi. Kicsit olyan, mintha a saját nyelvemet alkottam volna meg. 

Próbálsz másokat is megtanítani a saját „tánc-nyelvedre”?

Igen, ennek érdekében workshopokat rendezek. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint látni azt, hogyan hat a tánc más emberekre, hogy miként változtatja meg őket. Nagyszerű dolog egy ilyesfajta változás részese lenni.

Előadás közben mit üzensz a közönségnek?

Szeretném, ha ők határoznák meg a saját benyomásaik alapján, hogy mi a lényege annak, amit csinálok. Nagy örömöt okoz, hogy életemben először magyar közönségnek is átadhatok valamit magamból az L1DanceFest alatt. Bízom benne, hogy élvezni fogják az előadásomat, én pedig úgy érzem, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy Budapesten járok.

 

l1dance

 

Itt az L1danceFest 2013 teljes programja:

szeptember 18.

19:00 / MU Színház Björn Säfsten (SE) Introduction

20:30 / MU Színház Get in the back of the Van (GB) Big Hits - ANGOLUL


szeptember 19.

19:00 / BAKELIT M.A.C. Catalina Carrasco (E) Invisible reality

20:30 / BAKELIT M.A.C. Dame de Pic / Cie. Karine Ponties (FR/BE) Benedetto Pacifico

21:30 / Bakelit M.A.C. Antonia Baehr (D) Laugh



szeptember 20.

19:00 / MU Színház Buday Enikő (HU) és Kovács Kata (HU/D) Megharapott / Bitten - PREMIER

20:00 / MU Színház Asaf Aharonson & Tami Lebovits (IL) God Is Measuring the World with a Compass

21:30 / MU Színház Fülöp László (HU) “there’s an elephant in every room…” - PREMIER



szeptember 21.

16:00 / Jurányi Inkubátorház Shake it! Collaboration (SE) Roses & Beans

19:00 / Nemzeti Táncszínáz Refektórium Rapid Eye (DK) QUIPROQUO

20:30 / Jurányi Inkubátorház Kenneth Flak (NO) & Külli Roosna (EST) / Korzo production (NL) The Wolf Project

 


szeptember 22.

16:00 / Jurányi Inkubátorház VII. Frissek Minifesztivál-Elegy (HU)

16:00 / Jurányi Inkubátorház Erik Kaiel (USA/NL) No man is an island

18:00 / MU Színház Próbaterem Dalija Aćin Thelander (SRB) Exercise for Choreography of Attention 'Point of No Return' - ANGOLUL

19:30 / MU Színház Gunilla Heilborn (SE) This is not a love story - ANGOLUL

FESZTIVÁL-ZÁRÓ KOCCINTÁS


Kísérő programok 

Szeptember 18-22.
TALKING THROUGH V4+ nyitott vitabeszélgetések a MAKT résztvevőinek közreműködésével – minden nap az előadások után. 

Szeptember 18-23.
MAKT - Mobile Academy of Dance Criticism (with invited participants) A program zárt csoportban zajlik. 

Szeptember 18-22. / Jurányi Inkubátorház és MU Színház Galéria
Herold Eszter-Hegedűs János Domború projekt - fotókiállítás

Szeptember 18-21. minden nap 23:00 / Jedermann - FESTIVAL CHILL OUT POINT
TranzDanz Jövőtánc

Szeptember 21-22. 11:00-15:00 / Grabó Stúdió 
OPEN JAM

 

süti beállítások módosítása