Ismét Beavató Programot hirdet a Trafó

A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázatot hirdet kortárs művészeti Beavató Programban való részvételre a 2013/2014-es tanév első, őszi félévében.


A pályázók köre

Budapesti oktatási intézmények pályázatára számítunk, pedagógusok és osztályaik jelentkezését várjuk. A pályázó csoport létszáma minimum 10, legfeljebb 30 fő. Egy intézményből több csoport is pályázhat – ez esetben minden csoportnak külön pályázati adatlapot kell benyújtania.

A pályázat célja

A Trafó Kortárs Művészetek Háza olyan korszerű és előremutató oktatási program-csomagot kínál, amelynek célja interaktív, inspiráló párbeszéd lehetőségének megteremtése a tizenéves korosztály és a műalkotások, művészek, kortárs kultúra között – a találkozást pedagógiai szempontból is jelentős kérdések, problémák feldolgozására használjuk.

 

beavato
A pályázat témája

A Trafó Kortárs Művészetek Ház beavató programja évtizedes múltra nyúlik vissza. Intézményünk fontosnak tartja, hogy a kortárs művészetek megismertetése, megértetése és népszerűsítése céljából aktív, de legfőképpen interaktív kapcsolatot ápoljon a középiskolás generációval.

A Trafó beavató programja olyan kalandban és komplex élményben részesíti a fiatalokat, amely – a kortárs művészetek megértésén túl – az őket körülvevő világ megértésére, és a hozzá való viszonyuk kialakítására ösztönzi őket.

A beavató program lényege, hogy otthonosabbá tegyük a középiskolás korosztály számára a kortárs művészeteket, és nem utolsó sorban magát a Trafót is, hiszen a kortárs művészet nem lila, nem érthetetlen, nem fölösleges, és nem unalmas, hanem a körülöttünk és bennünk lévő világra adott folyamatos reflexió, amely számtalan izgalmas nyelven szólalhat meg.

A programban résztvevő középiskolások a félév alatt megismerkedhetnek a tánc, a színház, a cirkusz, a zene, és a képzőművészet (valamint mindezek határait feszegető műfajok) kortárs művészeti megnyilvánulásaival. Stratégiákat sajátíthatnak el érzéseik és gondolataik pontosabb, kifejezőbb megfogalmazásához. Az alkotók szemébe vághatják véleményüket vagy éppen megoszthatják velük tetszésüket is. Közös gondolkozásra invitáljuk a diákokat a műalkotások nyelvéről, illetve az előadások által felvetett kérdésekről.

A 2013-14-es tanév/évad őszi félévében 4-5 pályázati úton kiválasztott diákcsoporttal dolgozunk együtt több állomáson át. A programcsomag 5+1 alkalmat tartalmaz. Az osztályok 5 különböző műfajú előadáson és a hozzájuk kapcsolódó foglalkozásokon vehetnek részt. Majd egy utolsó alkalommal zárul, amely során a diákok saját művészeti reflexiójukkal,egy-egy rövidfilm elkészítésével reagálhatnak a programsorozatra. A megszületett műalkotásokat a Trafó terében az utolsó közös alkalommal bemutatjuk.

A Trafó Beavató Programjának szakmai vezetője Sebők Borbála dramaturg, állandó munkatársa pedig Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus.

Amit a Trafó Kortárs Művészetek Háza nyújt a Beavató Program keretében a 2013/14-es tanév első, őszi félévében:

-programonként/előadásonként 1 darab, alkalmanként 45 - 90 perces előkészítő foglalkozás a programban részvevő csoport, osztály számára az oktatási intézményben, a jelentkező csoport saját közegében, az előadást megelőző hetekben. A foglalkozást drámapedagógus/drámapedagógusok vezetik és a beavató programban szereplő előadás táncosainak, színészeinek és/vagy koreográfusainak/rendezőinek/zenészeinek részvételével zajlik.

-programunk szerves részeként a résztvevő diákok és tanárok megtekintik a kész, esti előadást a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Minden, a programban résztvevő diák számára kedvezményes belépőt biztosítunk a beavató esemény estéjén látható előadásra/koncertre.

A programban résztvevő előadások a megszokottnál hamarabb, „diákbarát” módon 19 órakor kezdődnek. -az előadások után 1-1,5 órás feldolgozó, interaktív foglalkozás következik a Trafó Nagytermében / vagy egy tantermi utófoglalkozás az iskolában az előadást követő héten. -a csoportokat kísérő pedagógusok az esti előadásokat tiszteletjeggyel tekinthetik meg.

A program során a Trafóval kapcsolatot tartó, együttműködő pedagógusok munkáját pedig a Trafó előadásaira szabadon felhasználható 3 alkalmas Trafó-bérlettel honoráljuk.

Amit a pályázatot elnyerő, a Beavató Programban résztvevő intézmény, csoport vállal:

-a program első fázisában időpontot egyeztet a Trafó munkatársaival és a megbeszélt időpontban biztosítja, hogy a programban résztvevő osztály, csoport az iskola egy tantermében dolgozhasson a Trafó „beavatós csapatával”.

- a programban résztvevő diákokat, csoportot elhozza az esti előadásra, hiszen a program a kész mű megtekintésével teljes. Ennek támogatására a Trafó kedvezményes jegyárat biztosít. A létszámot a Trafó munkatársai egyeztetik az iskolával – a megadott számú kedvezményes árú jegyet a Trafó futárral juttatja el az intézménybe.

-a résztvevő csoport pedagógusi kísérettel és felügyelettel az előadás után is itt marad a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nagytermében zajló beavató eseményre, az előre egyeztetett alkalmakon. A program az esetek többségében legkésőbb 22:00-ig befejeződik – amennyiben az előadás hossza miatt a foglalkozás több időt vesz igénybe, arról a pedagógust minden esetben előre tájékoztatjuk.

- a programsorozat utolsó állomása egy az előadásokhoz és foglalkozásokhoz kapcsolódó saját alkotás, művészeti reflexió – pár perces rövidfilm – létrehozása, és a megszületett alkotások bemutatása a Trafóban. A résztvevő osztályok és pedagógusaik vállalják ezeknek a rövid reflexióknak az elkészítését a kísérő pedagógus segítő közreműködésével.

 

A teljes pályázati felhívást innen, a a pályázati adatlapot pedig innen lehet letölteni.

A pályázat leadási határideje: 2013. szeptember 25.

 

süti beállítások módosítása