Rekordszámú előadás az Operettben - A tel-avivi operaházban is szerepelnek

A Budapesti Operettszínház társulata fővárosi, vidéki és külföldi fellépéseivel együtt rekord mennyiségű, összesen 570 előadást tartott az előző évadban a - hangzott el a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen. 


A Csárdáskirálynő szabadtéri változatát a berlini Waldbühnén 5 ezren látták, az Elfújta a szél című musicalre Szegeden 16 ezren váltottak jegyet - emelte ki Kerényi Miklós Gábor főigazgató. Az évad új bemutatói kapcsán a direktor elmondta, hogy felújítják Zerkovitz Béla: Csókos asszony című operettjét, amelyet korábban a Thália Színházban láthattak a nézők. A bemutatót október 11-én tartják. Az Elfújta a szél című Presgurvic-musicalt beviszik a nagyszínház falai közé: a premier december 13-án lesz a Nagymező utcai teátrumban, ahol újabb nagyszabású bemutatókra készülnek Világsikerek útján mottójú évadjukban. A főigazgató felidézte, hogy az előző évadban 136 operett- és 134 musical-, valamint 31 gyermek- és ifjúsági előadást tartottak. A Raktárszínházban 100 estén várták a nézőket, a Thália Színházban 49-szer léptek fel, 103-szor tapsoltak külföldön a társulatnak, valamint 13 alkalommal játszottak belföldi fesztiválokon.

 

operett 1

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

Ezekhez még több gálaestet is hozzászámíthatnak, köztük az augusztusi Palotakoncertet a Budai Várban, amely nemcsak a helyszínen volt sikeres, hanem a tévében is magas nézettséget ért el. 
Megrendezték az Aranypálca nemzetközi karmesterversenyt, valamint szerveztek egy Nemzetközi Operett és Musical Fesztivált is. Ezek és a menedzsment által fölépített kapcsolatrendszer eredményei az új évadban is érzékelhetők lesznek – jelentette ki Kerényi Miklós Gábor. Az évad utolsó premierjét, Lehár klasszikusát, A mosoly országát a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban mutatják be Kerényi Miklós Gábor rendezésében, először az erdélyi városban, áprilisban. A Szépség és a Szörnyeteg játszási joga a Budapesti Operettszínházé német nyelvterületen, így télen Zürichben, Essenben és Brémában is előadják a darabot. A rangos európai fesztiválhelyszín, Baden-Baden a Marica grófnővel várja a társulatot. A tel-avivi operaházban 13 estén mutatkoznak be A Csárdáskirálynővel. "Már van a 2015-ös meghívásunk is, a Denevért kérték a szervezők" - tette hozzá a főigazgató. 

 

operett 3

 

Újabb versenyt is rendeznek: a színház "házi szerzőjéről", Lévay Szilveszterről elnevezett nemzetközi énekversenyt nyárra tervezik. Mivel a Thália Színházban a tavalyinál is kevesebb lehetőséget, 40 estét kaptak, igyekszenek meghódítani a budai közönséget az Átrium Film-Színházban egy Aszlányi Károly-műből készülő zenés játékkal. A Raktárszínházban két egyfelvonásos operát mutatnak be: Vidovszky Laszló Nárcisz és Echo című darabját, valamint Dubrovay László Váltságdíj című új művét. 

2014. február 21-én mutatják be Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét Verebes István rendezésében. A Raktárszínházban Lajtai Lajos: A régi nyár című darabját állítják színpadra. Repertoáron marad az Ördögölő Józsiás című rockoperett, a Viktória, valamint A Csárdáskirálynő, az Elisabeth, a Veled, Uram!, a Rebecca, a Lili bárónő és a Jövőre, Veled, Itt! – mondta el a főigazgató.

 

operett 2
Kerényi Miklós Gábor az évadnyitó ülésen kifejtette, hogy a tavalyi 1,1 milliárd forintos jegybevételük mellé 1 milliárd forint társasági adókedvezményt vehettek igénybe 2012-ben. A menedzsment komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ez a támogatás 2013-ban se legyen kevesebb – fűzte hozzá.
A teátrum direktora – akinek főigazgatói megbízatása január 31-ével jár le – a pályázattal kapcsolatban hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlés szeptember 26-án hoz döntést arról, hogy az Operettszínház igazgatását kire bízza a későbbiekben. A szakmai kuratórium korábban öt szavazattal támogatta Kerényi Miklós Gábort.
Az évadnyitón az igazgató Oszvald Marikát és Benkóczy Zoltánt is köszöntötte, akik 40 éve játszanak az Operettszínházban.

Forrás: Színház.hu, MTI

süti beállítások módosítása