'Az újrakezdésről szól' - Trill Zsolt A vitéz lélekről

Pénteken mutatják be a Nemzeti Színházban Tamási Áron Vitéz lélek című darabját. A főszerepet alakító Trill Zsolt az MTI-nek elmondta: azért fontos, hogy ezzel az előadással nyit a teátrum, mert története az újrakezdésről szól.


Általában a színházról, valamint a Nemzeti Színház következő bemutatójáról, a Tamási-darabról volt szó azon a napokban megrendezett találkozón, amelynek alkalmával a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumba látogattak el a Nemzeti Színház nyitóelőadásának szereplői - számolt be Trill Zsolt.


Mivel Tamási Áron darabjának cselekménye egy szamár körül is forog, a szereplők - Trill Zsolt és Tóth Auguszta -, valamint az iskola diákjai találkoztak a fővárosi állatkert szamarával, Snufival. Ezt követően a színészek rendhagyó irodalomórán beszélgettek a darabról a gimnazistákkal.

 

vitez2

Trill Zsolt és Reviczky Gábor a Vitéz lélek próbáján (eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu)


Trill Zsolt, aki debreceni színházból érkezett a társulatba, az MTI-nek elmondta: azért fontosak az ilyen találkozások, mert ezekkel azt próbálják elérni, hogy a gyerekek eljöjjenek színházba. "Nemcsak a Nemzeti Színházba, hanem általában járjanak színházba" - tette hozzá. Felidézte, hogy a találkozón szó volt arról, hogy a Nemzeti Színház kínálata színes lesz, hiszen a debreceni és a beregszászi színház előadásait is láthatja a közönség, és a világ különböző pontjairól érkeznek rendezők a teátrumba.


A Vidnyánszky Attila által rendezett Vitéz lélek című előadásban a főhőst, Balla Pétert alakító színész elmondta: a rövid próbafolyamat miatt a Tamási-darabhoz kapcsolódva már nem tartanak több találkozót, azonban a későbbiekben is folytatják a hasonló programok megszervezését, hiszen ez a rendszer Debrecenben már működött.


A nyitóelőadás cselekményét ismertetve kifejtette, hogy a szamár szimbolikus figurája a darabnak, mindenki valamiért Balla Péter szamarát akarja megszerezni. A mű egy kezdetről szól: a hős hazatér a háborúból, és megjelenik az újrakezdés lehetősége. A főhős a hitét, egy olyan erőt lát a szamárban, amelynek segítségével újra tudja kezdeni az életét, ám erről mindenki le akarja beszélni.

 

vitez3

Vidnyánszky Attila és Trill Zsolt (eoszfoto, nemzetiszinhaz.hu)


Trill Zsolt új színházában játszott első szerepéről szólva elmondta: teszi a dolgát, szöveget tanul, próbál. A színművész korábban már játszott a Bánk bán előadásában a Nemzeti Színházban, így nem ismeretlen az épület sem a számára. "A darab azért izgalmas, mert hihetetlenül egyszerűnek tűnik, egyszerű dolgokról beszélnek, de mint tudjuk, ezek az igazán nehezek, mert ezt valahogy meg kell tudni fogni" - fogalmazott. Hozzáfűzte: azt keresik, hogyan lehet az író szellemiségéhez hűen, mégis a mának szólóan eljuttatni a nézőkhöz a darabot.


Szólt arról is, hogy októbertől a debreceni színház produkcióit és beregszászi előadásokat is láthat a közönség a teátrumban, melyeken keresztül a budapesti nézők is megismerhetik az új igazgató színházi világát. Ezt követően sorra következnek a bemutatók: decemberben Shakespeare Ahogy tetszik című művét kezdik próbálni Silviu Purcaretével, Vidnyánszky Attila pedig a Johanna a máglyán című darabot rendezi, majd Gorkij Éjjeli menedékhely című művét is műsorra tűzi a színház.

 

trill zsolt

Fotó: nemzetiszinhaz.hu


A Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott.


A "komoly játék" műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája - áll a produkció ismertetőjében.


Az előadásban Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Mécs Károly, Martinovics Dorina, Reviczky Gábor, Nagy Anna, Tóth László, Tenki Réka, Tóth Auguszta, Varga József és Újvári Zoltán játszik. A zeneszerző Könczei Árpád, a díszletet Olekszandr Bilozub, a jelmezt Balla Ildikó tervezte. A rendező Vidnyánszky Attila.



Forrás: MTI



süti beállítások módosítása