A Kritikusok válasza egy Vidnyánszky-interjúra

A Színházi Kritikusok Céhe válaszolt egy Vidnyánszky Attilával, a Színházművészeti Bizottság elnökével megjelent Origo-interjúra.


Az interjúban elhangzottakról:

 

Az origo interjújában Vidnyánszky Attila elismerte, hogy politikai hátszéllel került a Nemzeti Színház élére, de ezt nem tartja kínosnak, mert évtizedek óta így működik a kulturális élet irányítása. 

A kérdésre, kinek drukkol a Vígszínház-pályázaton, Eszenyi Enikőnek vagy Balázs Péternek, Vidnyánszky Attila elmondta, Balázs Pétertől 8-10 éve nem látott előadást, de a Vígszínházban sem járt, amióta Eszenyi igazgatja, de Balázs Pétert ízig-vérig színházi embernek tartja és Eszenyi Enikővel is jó a kapcsolata. Úgy véli, bárkit is választanak, biztos tele lesz a Vígszínház.

Arról, nem érzi-e kínosnak, ahogy a Nemzeti élére került, Vidnyánszky így nyilatkozott: "Tudni vélhető, kihez vagyok lojális. A hazámhoz, a nemzethez, a magyar kultúrához. (…) Alföldi Róberttől miért nem kérdezte meg senki 2008-ban, hogy nem tartja-e kínosnak a kinevezését? Hónapokkal előtte lehetett tudni, hogy ő kerül a Nemzetibe. Ez a baj: kettős mérce működik. Balázs Pétert politikai, és nem szakmai alapon támadják, ahogy Eszenyi Enikőt sem a szakmai érvek támogatják, hanem a politikai szimpátia. Pedig folyhatna a vita, a pályáztatás szakmai alapon is, mégsem ez történik. Hol vannak a szakmai érvek? Akárki mellett születik döntés, abban nem a szakmai, hanem a politikai érvek esnek majd döntő súllyal latba. Na de, ez így megy évtizedek óta, álszent dolog ezen most háborogni. Amikor a szakmánk bizonyos képviselői - tudatosan - összekeverik a szakmai és a politikai érveket, az nem segít, hanem tetézi a szakmánk amúgy sok gondját" - fejtette ki a Nemzeti igazgatója, aki bevallotta, az ő esetében is "volt egyeztetés", Balog Zoltán, L. Simon László, illetve Halász János kérte, hogy pályázzon.

A teljes interjút itt elérhetik.

 

kritikus


A Színházi Kritikusok Céhének válasza:

Tisztelt Elnök úr!

Örömmel üdvözöljük, hogy az origo.hu-nak adott interjújában szakmai vitát szorgalmaz a Vígszínház igazgatói pályázatáról. Teljes mértékben osztjuk ezt az igényét. Mi, hivatásos színházba járók, ismerjük a két pályázó igazgató, Balázs Péter és Eszenyi Enikő művészi-szakmai eredményeit, hiszen láttuk produkcióikat.

 

Politikai szimpátiánk minimum bizonytalan, mivel nem tudunk arról, hogy Eszenyi Enikő valaha is kifejezte volna a pártállását. E ponton tehát a szakmai érvek ütköztetéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy mindkét aspiráns közzétegye koncepcióját, terveit. Eszenyi Enikő pályázata nyilvános (http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-09-25/11886841/. ). Kérjük az Ön közbenjárását, hogy Balázs Péteré is elérhető legyen, a két alternatíva összevethetősége érdekében. A pályamunkák nyilvánosságának biztosítása egy javaslat részünkről arra – amit Ön szintén hiányol –, hogy a pályáztatások átláthatóbbá váljanak.

Eredményes munkát kívánva üdvözöljük:

Színházi Kritikusok Céhe

 

süti beállítások módosítása