Budapesten vendégszerepel a komáromi színház

Október 1-jén, kedden 19 órától Gogol Revizor című vígjátékával vendégszerepel a Klebelsberg Kultúrkúrián a Komáromi Jókai Színház.

 

A komáromi színház ajánlója:

 

„Polgármester: Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk”.

 

Ezekkel a szavakkal kezdődik a komédia, melyet megírása óta a világ színpadain oly sokszor játszanak. Cselekménye, szerkezete egyszerű, a darab menete szigorúan egy célra törekvő. A komikum forrása – sok más vígjátékhoz hasonlóan – egy félreértés.

 

 

A revizor érkezésének híre az urak között riadalmat kelt. Nem csoda, hiszen például a bírósági előszobában libákat őriznek, a bíró kutyakorbácsot tart iratszekrényén, a postamester rendre felbontja a leveleket, a kórházban a betegek „úgy gyógyulnak, mint a legyek”, az orvos pedig egy szót sem tud oroszul.

 

A városka fogadójában időző pétervári tisztviselő, Hlesztakov teljesen kifogyott pénzéből, a számláit sem tudja kifizetni, ettől aztán gyanússá válik: inkognitóban érkezett revizornak nézik. A polgármester felkeresi, majd miután félelmében elhiteti magával, hogy valóban Hlesztakov a – magát ügyesen álcázó – revizor, nem hagyja magát „becsapni”: kifizeti annak számláit, pénzt ad kölcsön, majd a házában kínál neki kényelmesebb és ingyen szállást.

 

A polgármester neje és lánya olvadoznak a gyönyörűségtől, a helyi urak pedig egymás után járulnak Hlesztakov elé, hogy megkörnyékezzék, pénzt „kölcsönözhessenek” neki, vagy hogy bevádolhassák vetélytársaikat. Hlesztakov lassan átlátja a helyzetet, és örömmel belemegy a játékba.

 

 

 

GOGOL: REVIZOR
vígjáték
fordította: Morcsányi Géza

Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester Fabó Tibor
Anna, a felesége Szabó Szvrcsek Anita m.v.
Marja, a lánya Tar Renáta
Luka Hlopov, tanintézeti felügyelő Mokos Attila
Ammosz Ljapkin-Tyapkin, bíró Horányi László m.v.
Artyemija Zemljanyina, közjólétiintézmény-gondnok Holocsy Krisztina (Molnár Xénia)
Ivan Spekin, postamester Bernáth Tamás
Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos Olasz István
Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij, helyi földbirtokos Hajdú László m.v.
Ivan Hlesztakov, pétervári tisztviselő Majorfalvi Bálint
Oszip, a szolgája Szabó Viktor
Korobkin, nyugdíjas tisztviselő Németh István
Uhovjortov, kerületi rendőrkapitány Tóth Tibor
Abdulin, kereskedő Dráfi Mátyás
Szvisztunov, rendőr Nagy László
Vendéglői szolga + Csendőr Csicsó Tamás m.v.

Díszlet: Rózsa István m.v.
Jelmez: Horváth Kata m.v.
Dramaturg: Keszthelyi Kinga m.v.
A rendező asszisztense: Mesinger Nóra
Rendező: Méhes László m.v.

 

süti beállítások módosítása