Halász János: 2014-ben is növekszik a kulturális büdzsé

Több mint 2,4 milliárd forint kulturális célú többlettámogatás szerepel a 2014-es év költségvetési tervezetében az ideihez képest - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára hétfőn az MTI-nek.

 

Halász János példaként említette a Magyar Állami Operaházat, amely a tervek szerint 1,1 milliárd forinttal kap többet 2014-ben. A plusztámogatást az idén megnyílt Erkel Színház jövő évi működési költségeire kapja a dalszínház. 300 millió forinttal emelkedik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, 500 millió forinttal pedig a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nemzeti Színház a jövőben ugyanabból az összegből - mintegy 1 milliárd forintból - gazdálkodhat, mint az idén, a művészeti intézmények - a Pesti Magyar Színház és a Magyar Állami Operaház - pedig több mint 8 milliárd forint támogatást kapnak 2,9 milliárd forintos bevétel mellett.

 

emmi

 

Az előadó-művészeti törvény végrehajtásából adódó feladatokra jövőre valamivel több mint 1,5 milliárd forint juthat. A települési önkormányzatok az általuk fenntartott vagy támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatására összesen 11,9 milliárd forintot kapnak, ez 500 millió forinttal magasabb az idei támogatásnál. A Bárka Színház fenntartója megváltozik, így csaknem 109 millió forintos támogatása a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében szerepel. A nemzeti és kiemelt minősítésű zenekarok és énekkarok működésük biztosításához egyszeri, 630 millió forint támogatásban részesültek idén, ez a többlet beépült a jövő évi támogatásokba.

 

Halász János kiemelte: a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál 1,84 milliárd forintot kaphat jövőre.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2 milliárd forinttal többet, 4,5 milliárd forintot kap. Hozzátette: a kormányzat fontosnak tartja, hogy a kulturális terület önigazgatása erősödjön, szerinte az MMA támogatása ezt a célt segíti. 


A gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatására 7 milliárd 991 millió forint szerepel, ebből az összegből működtetik egyebek mellett a Nemzeti Színházat, a Művészetek Palotáját, a Robert Capa Központot, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Műcsarnokot is.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása