Mácsai Pál: "Fejlődésben kell maradni"

Tizedik évadát kezdi idén az Örkény Színház, ahol októberben Zsótér Sándor első Csehov-rendezésének premierjét tartják Meggyeskert címmel. A színház igazgatóját kérdezte a Fidelio.

A Fidelio interjújából:

fidelio


A kérdésre, ha visszatekint az elmúlt évekre, mi valósult meg a kezdeti elképzelésekből, hol tartanak most, Mácsai Pál úgy felelt: “Az önpozicionálás mindig síkos ügy. Kétséges, hogy egyáltalán lehetséges-e. Tizenkét éve kezdtük a munkát, és az elején arra gondoltam, hogy szülessen itt egy új színházi entitás, és ne azzal foglalkozzon, amivel a Madách Kamara foglalkozott. Ez azt jelenti, hogy társulati színház legyen, jó irodalmat játsszon és színházszakmailag legyen kíváncsi. Ez aztán nagyon hamar megvalósult, már az első évad végére látszottak a színház kontúrjai, mert olyan erős volt a késztetés azokban, akikkel csináltuk. Később az is látszott, hogy ki fog tartani a szufla addig, amíg a repertoár lecserélődik, aztán még egy körre, és így tovább. Ebben tehát nincs új. Most az a fő kérdés, hogy ez a színház - amely 6-7 éve önmaga - hogyan tud fejlődésben maradni. És ez éppolyan izgalmas, mint annak idején az, hogy azt a váltást meg lehet-e csinálni” – fejtette ki az igazgató, aki arról is beszélt, hogy két bemutatő is az ő nevéhez fűződik ebben az évadban. 

 

macsaipal

“Az egyik az Anyám tyúkja, amelyben a magyar irodalom legismertebb, illetve valamilyen szempontból legjelesebb verseit fogjuk elmondani a színpadon. (...) A másik rendezésem mesedarab, a Csoda és Kósza, amit Czigány Zoltán írt. Élő hangjáték, ami azt jelenti, hogy van a színpadon nyolc mikrofon, és nyolc színész. Óriási kalandok történnek benne az űrutazástól a bádogpizza sütésig, az autós száguldástól a baromfiudvaron való átvágtatásig, tehát rengeteg effekt kell, amiket mind-mind a színészek állítanak elő, a saját hangjukkal” – számolt be Mácsai Pál, aki elárulta, feszített évadra készülnek, de mindig ez van. 

“Mindig kevés az idő és mindig feszítjük egy kicsit. Jó lenne, hogyha többet tudnánk próbálni, nyugodtabban, ezért azt is elképzelhetőnek tartom, hogy jövőre kicsivel tovább tartjuk az évadot, mondjuk június közepéig” – nyilatkozta az igazgató.

A teljes interjút tartalmi partnerünk, a Fidelio oldalán olvashatják.

süti beállítások módosítása