Cseh Tamás nyomában - Sétára invitál a Café Budapest

Cseh Tamás életének meghatározó színtereit, valamint híres budapesti forgatási helyszíneket ismerhetnek meg az érdeklődők a Hosszúlépés csapatának két új sétáján a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A zenész Bereményi Gézával közös albérletéből indul a Cseh Tamás nyomában Budán című séta, majd végigvezeti a turistákat a szokásos esti "presszókörükön" - közölték a szervezők.

 

café budapest

 

Útközben az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett azokkal a kortárs művészekkel is, akikkel a zenészek együtt múlatták az időt. A vezetők arra is kitérnek, hogyan viszonyult az államszocializmus idején a mindenkori hatalom Cseh Tamáshoz, végül pedig az is kiderül, ki volt a "Rajnák nevű klubvezető". A sétát október 13-án, 17-én és 19-én szervezik meg.

 

A főváros híres forgatási helyszíneit, valamint a Magyarországra látogató világsztárok életének kulisszatitkait a Hollywood Budapesten című programon ismerhetik meg az érdeklődők. A sétán kiderül, hogy itt tartózkodásuk alkalmával milyennek látták az amerikai hírességek a magyar fővárost, hogyan lett a pesti utcákból hidegháborús helyszín, de szó lesz a filmtörténet leghíresebb magyar vámpírjáról, Lugosi Béláról is.


A programon október 12-én, 15-én és 20-án lehet részt venni, bővebb információk awww.hosszulepes.org oldalon olvashatók.

süti beállítások módosítása