208 ezer látogatót fogadott a pécsi Kodály Központ

Minden várakozást felülmúlóan teljesített a megnyitása óta eltelt 3 évben a baranyai megyeszékhely multifunkciós kulturális központja - számolt be az mno.hu.

A koncertteremként és konferencia központként is funkcionáló világszínvonalú, és több nemzetközi építészeti díjat elnyert épület, amely a Pécs2010 Európa kulturális fővárosa című projekt keretében valósult meg, eddig közel 500 különféle produkciónak adott otthont, számos világsztárt és kiemelkedő hazai művészt vendégül látva.

kodaly


Márta István, a Kodály Központot is irányító Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a 999 fő befogadóképességű koncertterem 3 év alatt összesen közel 208 ezer látogatót fogadott. Mivel az intézmény létrejöttének költségeit több mint 70 százalékban európai uniós forrásból teremtették elő, az Unió komoly elvárásokat támasztott: 50 ezer főben határozták meg az egy évre előirányzott látogatószámot, amelyet a Kodály Központ a tavalyi évben majdnem 30 ezer vendéggel múlt felül – ismertette az eredményeket az igazgató.

Az eddigi fellépők névsora az épülethez méltóan impozáns: a Kronos Quartet, a King’s Singers, Al di Meola, a Budapesti Fesztiválzenekar, és további rengeteg kiváló művész tette már tiszteletét Pécsett. Az aktuális évadban Pat Metheny és Tony Emmanuel is ellátogat a baranyai megyeszékhelyre, a hazai könnyűzenét pedig mások mellett Presser Gábor, Zorán, a Quimby, valamint Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója képviseli majd. A klasszikus repertoárból kiemelkedik Baráti Kristóf, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar, illetve a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának koncertje. És természetesen az intézmény rezidens zenekara, a Pannon Filharmonikusok is folytatja eddig megszokott magas színvonalú munkáját.

 

Forrás: mno.hu

süti beállítások módosítása