„Csókolom Marika" drámaírói stílusok, jogdíjmentes büfé diskurzusok és mások valósága - Németh Ákos drámaíróval beszélgettünk nyári New York-i és közelgő Kolibris bemutatója kapcsán.
Németh Ákos a magyar kortárs drámairodalom egyik legfontosabb képviselője, bár itthon elsősorban a szakma ismeri. A Comédie Française ösztöndíjasa volt, 2002 óta a Wiesbaden-i Színházi Biennálé kurátora, így számos magyar produkció és alkotó - köztük Mundruczó Kornél vagy a Pintér Béla Társulat- németországi bemutatkozását segítette, darabjait pedig rendszeresen játsszák Németországban, Angliában, Franciaországban. 2003-ban POSZT-válogató volt, így akkortájt valamivel többet hallhattunk róla. Németh Ákos: Szinte még tinédzser voltam, amikor az első darabom Fodor Gézához került (a Katona József Színház egykori dramaturgja, a szerk.), aki szerette volna megmutatni Székely Gábornak, a Katona akkori igazgatójának, de zavartan jelezte, nem biztos, hogy a szöveget a rendező is el fogja olvasni "ebben a formában". Csak sokára értettem meg, mire gondol. „Gépeltessem le?" - kérdeztem. "Hát igen" – válaszolta Fodor bocsánatkérőleg. Az ő támogatása meghatározó volt számomra. Székely Gábor is mentorommá lett, az indulásomban fontos szerepet töltött be. Képes volt felállni egy Ljubimovval való megbeszélésről azért, hogy velem, az utcáról beeső, magabiztos kölyökkel leüljön beszélni, ugyanis időpontot kérni eszembe se jutott. Később szóltak, hogy egy színész, bizonyos Máté Gábor szeretné megrendezni a darabom. Akkor arra gondoltam, miért ne. A Müller táncosai próbáira nem jártam el a Katonába, de az előadás bebizonyította nekem, milyen érdekfeszítő tud lenni a színház. Hirtelen elkezdett érdekelni, milyen 'a mások valósága'. Addig csak a sajátomat láttam, a hétköznapit pedig egyszerűen untam. Azt hiszem, sorszerűen alakult a pályám, nagyon fiatalon kezdtem, és csak sodródtam az eseményekkel, nem érdekelt, mit hoz a holnap...
Müller táncosai - Katona József Színház, 1992
(Stohl András, Söptei Andrea, r.: Máté Gábor)
Színház.hu: Hogy látod, mennyit változtál drámaíróként az elmúlt 20 évben, mennyiben hatottak rád a külföldi tapasztalataid?
Németh Ákos: Talán az idő múlásával gyávább lettem, talán „ügyesebben" írok, többet tudok a színház működéséről, és ez a gyakorlati tudás szövegeimre is hat. De nem hiszem, hogy lényegében változott volna a stílusom. Mindig is vonzott a szűkszavúság, szerettem, ha a szöveg soványabb, mint egy csontváz, ha már nem lehet belőle húzni. Továbbra is színpadi helyzetekben gondolkodom, sokan mondják, hogy filmszerűek a jeleneteim. Ez annyiban igaz, hogy nem írok ki- és belépő szövegeket. Nem írom, meg, hogy „Csókolom Marika, hogy van?" „Jól fiam, jöjjön csak be, üljön le". Számomra ott kezdődik a jelenet, hogy ülnek ketten, és a férfi azt mondja: „Csókolom Marika, én tegnap megöltem a lányát." Egy jelenet akkor érdekel, ha tétje van.
Színház.hu. Szerzői instrukciókat sem mellékelsz a szöveghez...
Németh Ákos: Ez tudatos döntés a részemről. Ha azt szeretném, hogy egy akció tényleg megtörténjen, nem bízom a rendezőre, nem illesztem a szövegbe zárójelben, hogy minek kéne történnie, hanem dialógust írok belőle. Képzeljük el azt a bulgakovi helyzetet a Turbin család napjai-ból, hogy a férfi bejön, kezet csókol, majd zavarában megint kezet csókol, és ezt teszi még ötször egymás után. Tegyük fel, hogy a rendező ezt soknak ítéli, ezért marad három kézcsók, a próbákon viszont zavarja a színészt a tétovaság, ezért marad egy kézcsók vagy egy sem. Pedig a gesztus fontos része volt a figurának. Bulgakov ezt úgy oldja meg, hogy szöveget ad a szereplőinek. Ha egy fontos akciót dialógussá gyúrok, akkor az nagyobb súlyt kap a darabban, nem kihúzhatatlan, de jó eséllyel színpadra kerül – tehát amit dialógussá formálok, megtörténik.
Színház.hu: Drámaíró vagy, ugyanakkor rendezel is. Az írónak a szöveg kész mű, a rendezőnek formálható alapanyag. Mi történik, ha történetesen saját szöveget rendezel, mint a Deviancia esetében?
Németh Ákos: A látszattal ellentétben, szerzőként is megengedő vagyok. Az én felelősségem és munkám addig tart, amíg pontot teszek a szöveg végére. Utána a „virágozzék minden virág" elvet vallom, nem szólok bele a rendező munkájába, tiszteletben tartom az ő olvasatát. Volt olyan előadás, amikor ott ültem az első sorban díszvendégként, 20 perce ment a darabom, a színészek beszéltek, beszéltek, beszéltek, de még egyetlen mondat sem hagyta el a szájukat, amit én írtam volna. Azért ilyenkor az ember feszengeni kezd, nem tudja eldönteni, kimenjen-e meghajolni a végén ...
Deviancia - Csiky Gergely Állami Magyar Színház, 2011
(Lőrincz Rita, Dukász Péter, r.: Németh Ákos)
Rendezőként én is elég szabadon kezelem a szöveget, meghúzom, átírom, kiegészítem, ha kell. Az utóbbi időben egyre bátrabban változtatok... Egyébként sosem szerettem volna saját darabot rendezni, a Devianciát sem volt könnyű feldolgoznom. Nehezen engedtem el bizonyos részeket, hosszú is lett az előadás. Az ember rendezői minőségében másképp látja az alapanyagot, és másként gondolkodik a színészek munkájáról, a szöveghez való viszonyukról is.
Nekem különös élmény volt szembesülni például azzal, hogy a színész néha elkésik, szövegtudás nélkül érkezik. Nem szeretnék általánosítani, de ez nálunk többször előfordul, mint például Németországban. A tipikus német színész – legyen mondjuk Hans – pontosan tudja, hogy van még 27 olyan szőke, kék szemű tehetséges mint ő, tehát folyamatosan meg kell dolgoznia a lehetőségekért. Hans ezért nem csak pontosan és felkészülten érkezik a próbára, de a próbák után képzi magát, énekelni tanul, beszédórára jár, nem iszik sokat, és igyekszik minden módon karbantartani a képességeit. Nem borong, nem kesereg, nem intrikál, de nem is fél. Olyan sokszor érzem, hogy azért mi – itt Hegyeshalomtól Záhonyig – még mindig másként működünk, mint akik pár kilométerrel arrébb laknak...
Színház.hu: Nem csak New Yorkban, de Nagy Britanniában is ismerik a munkáidat. Hogy találja meg a helyét egy magyar drámaíró külföldön? Ügynökségekkel dolgozik? A felkérések követik egymást vagy vannak szabad, alkotói időszakok?
Németh Ákos: Engem a nyelvtudásom és a pályám leginkább Németországhoz és Franciaországhoz köt. De az Autótolvajok című darabom például Peter Brook hajdani színházban, a Birmingham Repertory Theatre-ben, sztár szereposztásban, Jane Bertish, Ian Reddington, Kay Bridgeman szereplésével ment. Erre tényleg büszke vagyok, ahogy arra a darabra is, ami a londoni National Theatre-ben futott. Ez utóbbit "rehearsed reading-ként" azaz felolvasószínházként hirdették, mert nem volt díszlete. Egyébként a példány hiányzott a kezekből, és ez engem nagyon meglepett. A londoniak annyira komolyan vették saját magukat, hogy egy vagy két előadás kedvéért megtanulták a szöveget. A legfontosabb külföldi élmények között tartom számon azt is, amikor a Schaubühne kért fel egy egyfelvonásosra, amit aztán más szerzők jeleneteivel együtt, Orient Express címen repertoárba vettek. Ez a produkció is futott egy darabig.
Autótolvajok (Car Thieves)
Birmingham Repertory Theatre Company, 2004
Angliában kettő, Franciaországban és Németországban egy-egy ügynökséggel állok szerződésben, próbálom követni a műveim sorsát. Régiónkban ez kicsivel nehezebben megy, mert itt kevésbé működik az ügynökségi rendszer, a szerzői jog. Egyszer egy határontúli magyar színház büféjében ültem egy előadás után, amikor kiderült, hogy én vagyok Németh Ákos, mire a művészeti igazgató átkiabált az asztal fölött egy kollégájának, hogy „várj, mikor is mutattunk be Németh Ákos-darabot? három éve? négy?!". Nekem fogalmam sem volt róla, hogy játszották. Jogdíjakról említést sem tettünk. Ez bizarr helyzet volt. Az is bizarr, amikor kulturális hírvivőként próbálok működni, amikor magyar rendezőknek emlegetem kedvenc kortárs szerzőimet: Mark Ravenhill-t, Biljana Srbjanovic-ot, Martin McDonagh-t, Enda Welsh-t. A lelkesedésem gyakran tökéletes közönyt kelt...
Orient Express - Schaubühne, 2006
Színház.hu: A Budapesti Kamaraszínházban számos előadást rendeztél, többek között a Trainspottingot, amellyel felnőtteket céloztatok meg. Most fiataloknak szóló előadásra készülsz a Kolibri Színházban. Másként rendezel ifjúsági darabot, mint felnőtt előadást?
Németh Ákos: Nem látok nagy különbséget a fiatal és a felnőtt közönség között, gyakran gondolom, hogy egyféle közönség létezik. Erre időnként rácáfol egy-egy élmény. Például A webáruház című darabomból kifejezetten felnőtt előadást rendezett Pamela Billig New Yorkban. A közönségtalálkozón hely híján a falnál is álltak, és vitáztak egymással a nézők. Ilyen nézői aktivitást itthon még nem tapasztaltam. Különben arról folyt a vita, hogy az amerikai fiatalok ártatlanabbak-e, mint a darabbéli srácok.
A webáruház - The Web Emporium New Yorki előadásának plakátja, 2013
A kérdésre visszatérve, amikor rendezek, vagy írok, nem törekszem arra, hogy kiszolgáljam az „ifjúsági-közönséget", de szem előtt tartom, hogy milyen a kamaszok világa, hogy nekik készül az előadás. Szerintem őket is úgy lehet megszólítani, mint bárki mást. A tizenévesek az őket körülvevő világból sok mindent tökéletesen értenek, és többnyire erőlködés nélkül tudják követni, ha elemelt színházi nyelven fogalmazunk. Én felnőtteknek tekintem a fiatalokat, sőt, a gyerekeket is. Leendő felnőtteknek...
Portré fotó: Bujdos Tibor
Szerző: J.D.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.