Sepsiszentgyörgyön tart ősbemutatót Nagy József Jel Színháza

Sepsiszentgyörgy lesz a helyszíne Nagy József és az általa alapított Jel Színház ősbemutatójának. A Wilhelm-dalok című előadás - Tolnai Ottó azonos című kötetében megjelenő versei alapján - október 30-án látható először.


A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József "Szkipe", nemzetközileg ismert nevén Josef Nadj táncművész és koreográfus. 1986-ban alapította meg Párizsban a ma már világhírű Jel Színházat, 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését.

 

Előadásai a tánc és a színház határvonalán mozognak, de koreográfiáit leginkább a Pina Bausch nevével fémjelzett táncszínházként tartják számon. 1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ vezetője, melyet méltán tartanak a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbjának. A belgrádi, hamburgi, Chividale-i, Perigaux-i, moszkvai Arany Maszk és UNICEF-nagydíjak után Nagy József 2001-ben elnyerte a legrangosabb európai színházi-díjat, az Európai Színházak Szövetségének Taormina nevű Európa-nagydíját (PremioEuropeo per il Teatro Taormina).

 

nagy jozsef 1


Tolnai Ottó, a Kossuth-díjas vajdasági költő, író, műkritikus és műfordító, jelenleg Palicson él. A legendás vajdasági magyar folyóirat, az Új Symposion első nemzedékének meghatározó alakja (a lap főszerkesztője is volt 1969-től), majd a veszprémi Ex’ főszerkesztője. Úgy tartják, Tolnai Ottó művészetének összegzése és kiteljesedése a Wilhelm-dalok című verseskötet, ahol mindazt, amit a világról tud, az Együgyű, a Művész és a Tükör hármasának egybejátszásával jeleníti meg. Kötetének főhőse az új magyar költészet egyik ősalakjává nőtt, kajla fülű, mezítlábas, vigyori mamlasz fiú, akinek elesettségében a margóra szorultság oly jól ismert magyar gyötrelmei összegeződnek. Wilhelmbe, a vidéki Orfeuszba az emberi lét el van temetve, egyszer és mindenkorra – olvashatjuk írói lapján a kötetről.


A Jel Színház sepsiszentgyörgyi ősbemutatójára az M Studio Mozgásszínház, Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata és a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében kerül sor október 30-án, 19 órától az Új Stúdióban. A vendégjátékot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Forrás: M Studio

 

süti beállítások módosítása