15 éves a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

A magyar mozdulatművészet százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2014. januárjában, tizenötödik alkalommal szervezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált.

A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt alkotó táncosokat bátorítsa, legújabb alkotásait megismertesse a nagyközönséggel. A fesztivált jelölőkörök előzik meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatják be jelentkezésüket. 

A fesztivált szervező Orkesztika Alapítvány 1991-ben létrejött országos hatáskörű, közhasznú tevékenységet folytató szervezet, amely működésével sokszínű lehetőséget biztosít a táncművészet területén a tanulásra, az alkotásra, a munkára, az információ áramlásra, a tudományos kutatásra, az önkifejezésre és a fejlődésre az alkotó knak és az érdeklődőknek egyaránt. Az Alapítvány programjainak fő működési helyszíne, a Moha - Mozdulatművészek Háza nyitott stúdió , amely mindenki számára elérhető műfaji, stiláris és minden más szelekció tó l mentesen. A független alkotó kat, társulatokat és kísérletező műhelyeket pró balehetőséggel és fellépési lehetőséggel támogatja. Rendszeres tanfolyamok, intenzív kurzusok helyszíne, továbbá otthont ad a tánc ihlette társművészeti eseményeknek, képző-és fotó művészeti kiállításoknak és közösségi eseményeknek. A stúdió ban elérhető az Orkesztika Alapítvány nyilvános gyűjteménye is, melyben tánctörténeti fotó - és videó ritkaságok mellett az Alapítvány kutató i, hagyatékfeltáró i munkáinak eredményeit tartalmazó szakkönyvek is megtalálhatóak.

 

szoloduo
Az Alapítvány a fesztivál során lehetőséget teremt minden alkotó nak, hogy művészi elképzeléseit bemutassa. A Szó ló Duó Fesztivál egy nemzetközi szakmai találkozó , s mint ilyen, alkalmat ad arra, hogy termékeny kommunikáció t indítson el az egyes tánctrendek képviselői között. Azok a résztvevők, akik a jelölőkörön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutnak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel ösztönözve további, önálló alkotások elkészítését. A díjazott alkotó k a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat. A versenyprogram legjobbjait a Szóló Duó 2014 Gálaesten láthatja a közönség.

A fesztivál programja januárban kerül megrendezésre a Mu Színházban, melyen a jelölőkörön továbbjutott versenyzők mutatják be munkáikat. A produkció knak mint egységes, önálló műveknek a fesztivál adja a premierjét, a közönség tagjai tehát garantáltan új, soha nem látott alkotásokat láthatnak majd. 

A fesztivál ideje alatt a versenyprogramon kívül kísérőprogramok is megrendezésre kerülnek. 

Délelőttönként workshopokra várjuk a profi és kezdő táncosokat a MOHA-Mozdulatművészek Házában, melyeket nemzetközileg elismert tánckoreográfusok tartanak majd.

A fesztivál helyszínein minden este az Ork-Kota Platform 5.0 keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a fesztiválra látogatók. A kísérőprogramok részét képezik azok a nyitott, szakmai beszélgetések is, melyeken az alkotó k visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől egyaránt.

 

szd-plakát ok


A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál felhívása:


Várjuk rövid, új tánc produkciók jelentkezését a rövid koreográfiák nyitott szakmai fórumára!

A fesztiválra rövid szóló- és duótánc produkciókkal lehet jelentkezni, az adatlap pontos kitöltésével, a mellékletek benyújtásával!

A bemutatott produkció időtartama, hossza szólónál maximum 6, duónál maximum 9 perc lehet. 

A jelölőkörökön részt venni nem tudó jelentkezők részére a szervezők videós jelölőkört tartanak.

Jelentkezni lehet: 2013. október 1-től

Jelentkezési határidő: 2013. november 10.

Magyarországi jelölőkör: 2013. november 23-24.

Versenyprogram: 2014. január 8-12.

Részletek: www.szoloduo.comwww.facebook.com/szoloduo

SzólóDuó Partnerek/Partners: Orkesztika Alapítvány - MOHA Mozdulatművészek Háza, Magyar Mozdulatművészeti Társulat, Barnes Crossing Choreographen-Netzwerk e.V. (D), EFERTE - Fundacja Rozwoju Tanca (PL) 

Együttműködő Partnerek/Cooperating Partners: Magyar Mozdulatművészeti Társulat nonprofit Kft., MU Színház, Lengyel Intézet.

A fesztivál támogatói/Supporters of the festival: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

süti beállítások módosítása