Még két napig monodráma! - Rizsakov és Troickij rendezésekkel

Még két napig, kedden és szerdán élvezhetik a szólóhangokat a műfaj kedvelői a Bárka Színházban, mely a 2013-as Café Budapesttel közös rendezvény. 


Egyedül a színpadon címmel 2013. október 15-én kedden este hatkor a Bárka Kávézóban kerekasztal-beszélgetést rendeznek a műfajról, melyen Csizmadia Tibor rendező, dr. Király Nyina színháztörténész, Seress Zoltán színész és Szabó Borbála író vesz részt, a beszélgetést Lőkös Ildikó vezeti.

 

Este fél nyolctól pedig a parányi, ám annál jelentősebb moszkvai Praktyika Színház vendégjátékában, Szvetlana Ivanova-Szergejeva három nő - a nagymama, az anya és lánya történetét meséli el Krzysztof Bizio kortárs lengyel író Siralmak című műve által, Viktor Rizsakov rendezésében. Az előadás után Kozma András beszélget az alkotókkal.

 

siralmak 2

Siralmak

 

Másnap, vagyis 16-án szerdán, délután négykorBárka-archív keretében felvételről látható a hetvenes évek legendás Pesti Színházi előadása, melyet Gogol Egy őrült naplójá-ból rendezett Horvai István, és Darvas Iván legemlékezetesebb színpadi szerepléseinek egyike volt. Ezután este hatkor valaha volt Popriscsinok lesznek a vendégek, többek közt Egri Márta (aki Halász Péter partnere volt 1999-ben egy sajátos Gogol-értelmezésben), és Körtvélyessy Zsolt, aki 1993 óta, vagyis húsz éve játssza folyamatosan Popriscsint.

 

harmadik nap bukott angyal 2

Bukott angyal

 

Végül a fesztivál utolsó előadása este fél nyolckor az kijevi DAH Színház előadásában, Vladiszláv Troickij rendezésében, Klim szövegével Nasztaszja Filippovna utolsó estéje, Bukott angyal címmel, Tatjana Vaszilenko alakításában. Ez előadás után is beszélget Kozma András az alkotókkal.

süti beállítások módosítása