Maraton tánclépésben – Dalolva szurkolt az Operettszínház Énekkara

Mozgalmas volt a hétvége Budapesti Operettszínházban – szó szerint. A pénteki Csókos asszony bemutató után vasárnap az Operett énekkara nem mindennapi koncertet adott: maratoni futókat buzdítottak a Nagymező utcában a legismertebb operett-slágerekkel.

A 28. Spar Budapest Maraton útvonalán már megszokott, hogy rengeteg zenei pont várja a futókat. A klasszikus zenei kínálat új színfoltja volt idén a Budapesti Operettszínház Énekkara, akik szinte teljes létszámban énekelték a legismertebb operett slágereket a Nagymező utcában állva. Egy énekművész volt csak távol, ám ő is igazoltan, Rikker Mária ugyanis a maratonisták között futott, az énekesek pedig egy emberként szurkoltak neki.

 

maraton operett 

Drucker Péter karigazgató szerint, a maraton nem csak fárasztó de az útvonal elég monoton is. „ A zenés, ritmikus bíztatás nagyon hasznos tud lenni. A legpattogósabb számokat és refréneket választottuk ki, láthatóan a résztvevők legnagyobb örömére. Tapssal, integetéssel sőt egyesek rögtönzött tánccal hálálták meg a rendhagyó koncertet.” – mondta Drucker Péter.

 

Az Énekkar a harmincperces programot zongorakísérettel adta elő: természetesen a teátrum legutóbbi premierje, Zerkovitz Béla - Szilágyi László Csókos asszony című művéből is felhangzottak részletek, de Kálmán Imre két legismertebb operettje A Csárdáskirálynő és a Marica grófnő slágerei is felcsendültek.

 

A maratonon évről évre egyre több művész és színházi személy is képviselteti magát. Külön öröm a teátrum számára, hogy Rikker Mária mellett idén Udvaros Dorottyát is bíztathatták műsorukkal, aki az Operettszínház Abigél című musicalében, vendégművészként Horn Micit karakterét alakítja.

 

süti beállítások módosítása