Öngyilkos érzelmek – Táncbemutató a Szkénében

A Feledi Project és a Szkéné Színház készülő, Öngyilkos érzelmek című táncelőadásáról kérdezte Feledi Jánost, az előadás egyik táncosát, egyben koreográfusát Fabacsovics Lili.

A darabról:

Bemutató: október 18-19. 19h

Előadók: Pazár Krisztina, Bajári Levente, Feledi János

Díszlet: Minorics Krisztián

Fény: Stadler Ferenc

Animáció: Juhász Péter

Jelmez: Napsugar von Bittera

Dramaturg-rendezőtárs: Lisztóczky Hajnal

Rendező-koreográfus: Feledi János

Az Egyesült Államok a múlt század hatvanas éveinek elején. A kubai rakétaválság árnyékában, Los Angelesben, egy személyes dráma zajlik. George Falconer, az ötvenkét éves angol, homoszexuális professzor nyolc hónappal ezelőtt elveszítette a partnerét. Tizenhat esztendőn át élt Jimmel, a halála után nem találja a helyét. Állandóan kísérti a múlt, a Jimmel töltött pillanatok, emlékek idéződnek fel benne. 1962. november 30-án George végül úgy dönt, hogy véget vet az életének. A nap azonban bővelkedik váratlan eseményekben és találkozásokban, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy George eldöntse, tartogat-e még valamit számára az élet?

Az Öngyilkos érzelmek alapjául szolgáló film hangsúlyosan ábrázolja a '60-as évek jellegzetes amerikai építészetét és a divatot, a díszletet és a dizájn munkákat. Tom Ford filmjét a 2010-es Oscaron jelölték a legjobb férfi főszereplő (Colin Firth), a legjobb női mellékszereplő (Julianne Moore) és a legjobb eredeti filmbetétdal címére!

A Feledi Project:

Feledi János tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Rövid ideig a Győri Balett tagjként táncolt, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balett mesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. A jelen kulturális és gazdasági helyzetben project alapon hozza létre produkcióit. A Project eddigi bemutatói: Physpacom – Physical Space Communication és Puccini: Le Villi/Lidércek. 

A Feledi Projectnek nem ez az első olyan munkája, amelyben filmet dolgoz fel: XXXX-ben mutatták be az Idők folyamán című előadást, amely az Órák című film nyomán készült. 

Villáminterjú Feledi Jánossal:

„Nagy hatással volt rám a film képi világa, zenei dallama, a szereplők és azok érzelmi világának ábrázolása. Éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel a témával. Előadásomban szeretném a magányával megbirkózó embert ábrázolni a tánc eszközeivel, aki mély fájdalomba süllyed szerelme halála után. Magány, emberség, szerelem, elfogadás. A darabnak nem lényeges eleme a főszereplő homoszexualitása, mint a filmben, sőt, nagyon is inkább az emberi oldala az, ami megfogott és alkotásra késztetett.”

- Christopher Isherwood regénye, és az azonos című (’A Single Man’) Tom Ford film alapján dolgoztatok. Miért és miként inspiráltak ezek a művek?

- Nagyon megérintett a film, talán azért, mert én is drámai alkat vagyok akárcsak a főszereplő, George: nehezen élek meg bizonyos helyzeteket, nehezen lépek tovább.

Annak ellenére, hogy minden egyes perc koreografált, nem volt célunk a tiszta tánc, mint ahogy az sem volt fontos, hogy a film teljes történetét színpadra vigyük. Nálunk elsősorban az érzések megjelenítésén van a hangsúly. Szeretem az alkotásfolyamat azon pillanatait, amikor érzéseket hozunk a felszínre, és ezek az érzések, állapotok elindítanak egy mozgást. A mélyről jövő gesztusok sokkal többet tudnak elmondani, mint egy kigondolt táncmozdulat.

- A darab összes szereplője erős karakter. Hogy jellemzitek őket a tánccal?

-  Kriszti (Pazár Krisztina) mozgása, akárcsak az ő karaktere, vonalas, erősen kontrollált, és nagyon nőies. Levi (Bajári Levente) mozdulatai pedig sokkal inkább lefelé, befelé irányulnak, de közben látszik rajta, hogy küzd önmagával, szeretne nyitni, kitörni a korlátai közül. Én például egy izolált személyiséget jelenítek meg groteszk mozdulatokkal, az én karakterem Kennyé, egy laza, fiatal srácé.

- A filmnek van egy negyedik főszereplője is…

- Az előadásban animáció mutatja meg azt, ami George (Bajári Levente) fejében játszódik – így nálunk a gondolatain keresztül jelenik meg a negyedik szereplő, Jim, a halott szerelme. Az emlékezésnek a filmben is fontos szerepe van.

- A díszlet, a jelmezek mennyire ragaszkodnak a ’60-as évek stílusához?

- Nem tartottam fontosnak, hogy a film idejébe helyezzem az előadást, hiszen a témája ma is aktuális, bennünket érintő problémákkal foglalkozik. Ezért a film zenéi mellett például használjuk a kortárs zeneszerző, Jon Hopkins munkáit is.

A színpadkép alapvetően fekete-fehér, a háttérben pedig felépítünk egy tükörlabirintust. Az animáció miatt használunk egy izgalmas vetítőfelületet is, ami négy különböző helyen megtörik.

A jelmezekkel a karakterek jellegzetességeit igyekszünk hangsúlyozni. Levente ruhái pedánsak, elegánsak – egy rövidnadrágos öltönyt visel majd fehér inggel, de felfedezhetők benne modern formák például a gombolásnál. Talán Kriszti ruhája idézi leginkább a ’60-as éveket – de az ő esetében is érdemes odafigyelni a részletekre. Mivel én egy egyetemista fiút játszom, rövidnadrág és egy lazább póló lesz rajtam, amin megjelenik az a töredezett-motívum, amit a díszletben is észlelhet a néző.

- Többször is dolgoztál már a mostani csapatoddal, szinte már társulatnak is lehetne nevezni Titeket…

- Nekem a társulat egy fix csapatot jelent, fix fizetéssel. Szeretném, ha mi is „fixen” tudnénk dolgozni, de ezt egyelőre nem sikerült elérnem. A jelenlegi kulturális és gazdasági helyzetben projekt alapon hozzuk létre az előadásainkat. Jó lenne egy stáb vagy legalább egy asszisztens... Most én vágom a zenét, írom a különféle pályázatokat, és közben több produkcióban is táncolok – hiszen valamiből meg kell élni… De az igaz, hogy a Feledi Project „égisze” alatt ez már a negyedik bemutatónk!

Szerző: Fabacsovics Lili