Újra műsoron a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház ebben az évadban is műsorra tűzte Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát. Először hétfőn, október 21-én, majd pénteken, október 25-én tekintheti meg a közönség az élőzene-kísérettel előadott darabot.

muzsikaszo 1

 

A Móricz szövegéhez hű előadásban a főszerepeket Farkas Loránd és Imre Éva játssza, Borcsa szerepét ebben az évadban Bíró Krisztina alakítja. 

 

A májusban bemutatott produkcióról az Erdélyi Naplóban Nánó Csaba a következőket írja: „Hatházi András eltekintett a formabontástól, és úgy állította színpadra Móricz művét, ahogyan azt az író majd’ egy évszázada megálmodhatta. A szó legnemesebb értelmében vett hagyományos színházat láthattunk.”

 

muzsikaszo 2

 

Hatházi András rendezésének létrehozása különleges évfordulóhoz kapcsolódik: Móricz Zsigmond száz évvel ezelőtt látogatott Sztánára, a hagyományos farsangi bálra, ahonnan a Nem élhetek muzsikaszó nélkül ötletét merítette. A cselekmény ideje így a 19. század végéről a 20. század elejére került, pontosabban 1914-re: a rendező szerint ez volt a „jó világ” utolsó éve.


Az előadást román nyelvű felirattal játsszák.

 

muzsikaszo 3
 
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
vígjáték
 
Rendezte: Hatházi András
 
Előadások:
október 21. 18 óra, október 25. 19 óra, Nagyterem
Jegyet váltani a színház pénztárában lehet naponta 10–13; 16.30–18.30 óra között (tel: 0264-593468), illetve online a www.biletmaster.ro oldalon.

 

süti beállítások módosítása